2017. október 8., vasárnap

247. Rész

x--- Zoe Fable ---x


A szemeimet dörzsölőm míg megtámaszkodom az asztalon és az üvöltéseket hallgatom. Az ujjaimat ropogtatom... aztán körzök egyet a nyakammal és veszek egy mély levegőt. Összerezzenek a lövés hangra, de rögtön el is ernyedek. Egy élettel kevesebb... megint. És nekem közöm van ehhez... megint. Felállok és a cigimért nyúlok.
- Jól vagy? - Felhördülök csak válaszul Haydarnak. Hallom, hogy jön utánam, de már rágyújtok egy cigire.
- Te ezt csinálod. Te mindig is ezt csináltad... de én felesküdtem valamire, ami nem ez. Én most segítek abban, hogy életeket vegyenek el pedig... pedig én nem ezt teszem.
- Elvenni három életet azért, hogy megments több százezret és családfákat hagyj fent a történelemben. Zoe... rosszat tenni valami jóért. Ezért vagyunk pszichológusok, mert bennünk van valami, ami alapján eltudod dönteni mi a jó és mi a rossz. Belső kényszer alapján tudod, hogy hagynod kell három embert meghalni, mert... mert hosszútávon ez a jó dolog és a helyes dolog.
- Tisztában vagyok vele, nem dobja fel a hangulatomat ez a nézet.
- Rosszak vagyunk szociális dolgokban. Ami fura, mert kifejezetten tudjuk mikor mit kell mondani, szóval ha nem vagyunk fáradtak és erőt veszünk magunkon a legjobb társaság vagyunk... de nem jönnek ezek maguktól mindig. A manipulálás más, mint az, hogy tudd miért kell arról az unalmasan idióta témákról beszélni. Unalmas a sok nyílt titok egymás között, mi ezeket nem értjük meg és ezért szar. Van az a képességünk, hogy kapcsolgatjuk az érzelmeket. Fel az agressziót és le az együtt érzést. Lekapcsoljuk a fájdalmat, és fel a küzdést... szóval kikapcsolom az emberségemet és fel a logikát, így döntök arról, hogy fejbe lövők egy családapát, aki felrobbantana egy óvodát... nem könnyű meló, de szükséges.
- De szükséges - hördülök fel eltaposva a cigit. Vissza megyek vele a kis lyukba. És bár ő felajánlja, hogy menjek haza, én küldöm el őt. Mindig tovább marad mint én általában... szóval úgy érzem rajtam a sor. Ő lelép, én meg be az egyik férfihez és beszélek, bár sok kedvem nincs hozzá.
- Megöllek! - Rám ordít, olyan nyálfröcsögősen erősen... Én pedig nézek rá és villantok neki egy apró mosolyt míg a beton falnak dőlök. Annyiszor mondták már nekem ezt, komoly gondolatokkal a szavak mögött, majd rendes tettekkel végre hajtva. Beugrik Zayn... és hogy mennyire kiakadt az első megfenyegetésemnél, és mekkora vitát csináltunk belőle. Most pedig mellettem áll a SAS egyik embere, még három kint, és a százméteres körzetemben, körülbelül még öt van valahol. És a képembe ordítja egy terrorista, hogy megöl. És semmit nem vált ki belőlem... az ég világon semmit, csak emlékeket.
- Holnap is találkozunk Blake - mosolygok rá kedvesen. - Remélem, akkor már hajlandó velünk beszélni - ellököm magam a faltól és kisétálok. És valahogy ennyi... nem bírok itt bent lenni tovább. Jobban összehúzom magamon a bőrkabátot és sietősen lépkedem át a zebrán. Haza megyek, és alszok legalább... hat órát. Az elég jól esne a testemnek. A lelkemnek is... az agyamnak meg főleg. Épp hogy áttérek a zebrán... aztán robbanás én pedig megbotlok a sokk miatt. Végig nézem, amint egy kocsi a levegőbe repül... több ezernyi beton darabkával együtt. Nyekkenve érek földet egy ház mögött... és még így is érnek el darabok. Lihegve nézek fel, és ennyi idő alatt mindössze annyi történt, hogy mindenki satufékez. Felállok és máris a telefonomért nyúlok. A rendőrséget hívom, és nem Albust. Albus úgyis értesül róla... és ide most könnyebb egy diszpécser aki rögtön tud küldeni mindenkit nekem. Elhadarom a kereszteződést, míg a falnak lapulok, és meghallom a második robbantást is. A kurva életbe! Tovább hadarok, a történésekről, aztán lerakom a táskámat oda a fal tövébe és elindulok vissza fele, összegörnyedve és futva. Nem vagyok normális... nem vagyok normális... A zsebembe csúsztatom a telefont, és lefutok a lépcsőn amit törmelék borít, de erre kell bemenni a bázisra. Felvettek egy csapathoz, és még ha ideiglenesen is... akkor is felelek értük. Ahogy kinyitom az ajtót a por valahogy elképesztően sűrűnek hat. A pólómat az arcom elé emelem, és telefonnal kezdek világítani. Megtalálom az első embert... tippem szerint Fleck, de nem tudom. Arrébb emelem róla a szekrényt, ő pedig kimászik alóla. Köhögve kel fel a földről, én pedig segítek neki. - Két robbantás, valahonnan arról - mutatok befelé a bázis fele. - De nem hiszem, hogy pont minket robbantottak.
- Jó... jó... - köhögi megállva. - Az asztal alján van egy fegyver, menj érte, utána nézek a többieknek. - Válasz nélkül indulok meg. Négy kéz lábra ereszkedem és leszedem a felerősített fegyvert. Megnézem a tárat... tele van. Kibiztosítom és máris Fleck után indulok. - Segíts - nyögi ki, míg valami nagy beton darabot próbál felemelni. A fegyvert máris nem biztosítom ki inkább...  gatyámba szúrom és minden erőmet beleadom, hogy felemeljem vele. Jess kikúszik alóla én pedig nyögve dobom vissza a földre.
- Hol van még Klark és Ilajha? - Nézek körbe értetlenül.
- Valahol itt - morogja Jess kissé görnyedten.
- Hívtam a rendőrséget... leadtátok a riadót? - Kérdezek rá tovább világítva telefonnal.
- Igen - vágják rá egyszer. Megugrok a dörömbölésre belülről.
- Be ragadt! - Ilajha hangjára mind fellélegzünk. Ketten kezdik rúgni az ajtót, én pedig tovább keresem Klarkot. Aztán meglátok egy kezet... minden leszedek róla, összeszorítom az ajkaimat a fejsérülését nézve. Ehhez mentő kell...
- Kivigyük, vagy ne? - Kérdezek rá jobban megvizsgálva a fejét. A válasz a kérdésemre kintről egy csomó lövés hang.
- Marad - közli Ilajha.
- Aki bent volt veled a...
- Megöltem - közli nyugodtan.
- Persze, hogy meg... - morgom idegesen. - A picsába - morgom inkább csak magamnak, felállok és kifelé indulok meg. Haydart hívom.
- Egy óra... ennyi ideje lé...
- Robbantás, kettő. Most már kétlem, hogy puszta véletlen miatt a közelünkben. Tanács?
- Lőj és ne kérdezz? - Hördül fel ironikusan, de hallom, amint csapódik nála az ajtó.
- Nem ölök.
- Akkor imádkozom a lelkedért - röhögi el magát.
- Kösz a tanácsot.
- Adj tíz percet és ott vagyok - kinyomom és tovább lépdelek előre. Zayn pedig hívni kezd... ez nem jó jel... ez soha nem jó jel. Azért felveszem neki.
- Hét perce történt, hogy? - Ez komolyan érdekel, hogy csinálja.
- Ott vagy?!
- A közepében, később visszahívlak, oké? - Kérdezek rá a falnak dőlve, a lépcsőn.
- Zoe... könyörgöm... lépj le ez...
- Meló, ismersz.
- Ha bajod lesz megöllek és megörülök és egész életemben egy vegetatív zsémbes fasz leszek borostával egyedül megrohadva a saját nyomoromban mígnem fel nem kötöm magam, ehhez tartsd magad!
- A végén arra is ráveszel, hogy öljek... Szia, nemsokára hívlak ha vége. Szívósabb vagyok mint pár faszfej bombával - elnevetem magam, ő pedig felnyög.
- Szeretlek élet.
- Köszi Zayn, és azt is, hogy bízol bennem - Ilajha felhördül és felfelé indul máris... csőre töltve. - Én is téged. - Ha meghalok, akkor legalább nem hagyok nyitott beszélgetéseket magam mögött.
- Nem bízok, csak nincs más választásom.
- Ouch - hördülök fel nevetve. - Légy jó és ne parázz - suttogom neki, majd kinyomom. A kezemben a telefont fegyverre cserélem és máris felfelé lépkedem.
- Ez dekoncentráltság, ami halált okozhat - közli velem Ilajha, míg mögötte lépkedem.
- Ilyen a stílusom, így is megoldom - ráfintorgóm, ő pedig ad nekem egy apró mosolyt.
- Oké, a többiek úton vannak, körülbelül három és fél perc mire ide érnek. Hárman előre megyünk... hozz ki minél több embert - rám néznek én pedig értetlenül rájuk.
- Pszichológus vagyok, nem pedig katona. Nem tudok megölni valakit...
- Márpedig most megfogsz ha kell, nem vagyunk elegen és első tippre minimum vannak tízen. Szedd össze magad!
- Mint ahogy összeszedtelek titeket is? - Hördülök fel szemöldök felvonva. - Menjetek - morgom nekik kibiztosítva a fegyverem. Nem erre szerződtem le. Nem mentem bele direkt ilyenekbe... Zayn miatt nem... mert utálja ezt. És most mit csinálok már megint? Pont azt. Hallom a lövéseket és elgondolkozom azon, hogy talán tényleg imádkoznom kéne egyet... hátha. Bemegyek az épületbe, ami pont mellettünk van... tuti minket akartak robbantani. De ez valami irodai cucc... az első egy idősebb hölgy aki megtalálok és máris kifelé támogatom. Az egyik kezemben a fegyver, a másikkal a nőnek segítek, akinek vérzik a keze. Vér... vér rajtam, vér a földön, vér a falon és vér az embereknek. Vörös. Utálom a vöröst. A nő mellettem felsikít, én pedig arra nézek amerre ő... egy röpke másodperc, míg átgondolom mit teszek, és máris gyomron lövöm a férfit aki fegyvert fog rá. Elengedem és megmutatom neki merre kéne futnia elég gyorsan. Én pedig a férfihez lépek és elveszem tőle a fegyvert. A halántékára ütök... biztos ami biztos alapon. Aztán bemegyek. Egyenként juttatom el az embereket a mentőhöz... úgy, ahogy tudom. És kezdek hozzászokni a folytonos fegyver hanghoz... a lövésekhez. - Istenem - meglátom a kisfiút a székek alatt bujdosva, véres alkarral és lehorzsolt homlokkal. Porosan... megszeppenve és szipogva. - Gyere, kiviszlek kicsim, jó? - Kérdezek rá, leguggolva elé, a hátam mögé dugva a pisztolyt, hogy ne lássa.
- Fegyver... fegyvered van... ne lőj meg... anyukám... - egyre erősebben hüppög, nekem pedig elszorul a szívem.
- Elrakom, oké? A gonosz emberek ellen használom. Kiviszlek egy biztonságos helyre, rendben? Hol van anyukád? - Kérdezek rá, a kezemet felé nyújtva.
- Nem tudom - elsírja magát és a karjaimba veti magát, én pedig magamhoz ölelem. Felállok vele, tartom és magamhoz szorítom míg emlékezetből indulok meg az ajtó felé.
- Semmi baj nincs... nyugalom - suttogom neki, a fejét simogatva óvatosan kifelé lépkedve továbbra is. Kiérek a friss levegőre, ahol bár ugyan úgy száll a por és égett gumiszag van, de jobb mint az épületekben. A pólóm ujját az arcához fogom, hogy ne lélegezze be. Sietve lépkedem a mentősök felé, figyelve mindenre... ő nem tudna eljutni egyedül a mentőig... ő csak egy kisfiú. Hátra fordulok a lövés hangokra, Ilajha egy kocsi mögé ugrik... a férfi felém néz és emeli a fegyvert. Adrenalin... a szívverés gyorsabb lesz, a vér az agyba koncentrálódik... elvonja a vért a bőrtől, a kiválasztó szervektől... éberebbek leszünk. A légzés gyorsul a több oxigénért. A vércukor szint megemelkedik az energia felszabadítás miatt. Szóval én nézem, amint az a kéz, a fegyverrel meghosszabbítva felém kezd irányulni. Felém... felém és a kisfiú felé aki hozzám bújik. A por rontja a látási viszonyokat, de elég lámpa és telefon világit... elég tévés kamera ad fényt... az egyik egyenesen betalálja a fegyvert is... hármat dobban a szívem, és aligha gondolom át mit teszek, csak cselekszem... háttal fordulok a fegyvernek és magamhoz húzom a kisfiút aki belém csimpaszkodik. Térde huppanok a csípő és robbanó érzésre. Kitágult szemekkel meredek a betonra... ha nem csalnak az érzékeim, akkor meglőttek. Visszatartom a nyögést... hátra nézek, és látom amint Ilajha fejbe lövi őt. Összeszorított fogakkal állok fel és indulok tovább... A mentős kezébe nyomom a gyereket míg elhadarom, hogy keressék meg az anyját. És vissza fele indulok... de vissza rántanak.
- Meglőttek, idióta! - Sziszegi nekem Haydar.
- Még vannak bent - nyögöm ki hátra nézve.
- Akkor cserélünk, az isten szerelmére... miért nem vagy hajlandó ölni?! - Ott hagy, miután úgy lök egy mentőshöz, mint én a kölyköt.
- Nincs kimeneti seb - hadarja a másik mentősnek, engem pedig hassal fektetnek egy ágyra.
- Fájdalom tízes skálán? - Fájdalom tízes skálán... mindig jön egy új tízes az életedben.
- Öt - közlöm a gyógyszereket nézve.
- Kiveszem, harapj rá - nyomnak elém, valami bőr dolgot. Én pedig teszem amit mondanak... felnyögök, mikor megérzem a csipeszt magamban. Azt a kurva élet...
- A bordád megfogta... szerencsés lány vagy - sóhajt fel valamelyik, és hallom az apró fémes koppanást, amint a fémtálra dobják... Szerencsés.

Köszönöm nektek, hogy komiztok. Istenek vagyok! Imádás <3

2 megjegyzés:

  1. Hali!

    Jézusom Zoe....azt hittem hogy valami komolyabb bajod lesz!! Komolyan mondom egyszer agyon csaplak! Ha ezt Zayn megtudja-már pedig meg fogja-neked annyi és azoknak is akik fegyvert emeltek rád.

    Zayn neked ilyen belső megérzésed van hogy tudod valami baj van és Zoe a közelében van mondjuk Zoe közelében mikor nincs??

    Hát most is megleptél....amúgy miért akarják megölni??? Ez nekem magas xdd na mind1 imádlak❤❤❤a kövi részig pedig pusziiiiii❤❤❤:33333

    VálaszTörlés
  2. Szia Des!

    Sose hittem volna hogy ezt mondom de Haydar gondolat menetének egy részével egyet értek...
    De azt is megértem valamilyen szinten, hogy Zoé nem öl...
    - Zayn...az a beszélgetés...haj..
    -örülök, hogy a kis fiú 'jól van' ...él
    És hogy 'megúsztad ennyivel' Zoé

    Des Nagyon szépen köszönöm hogy ezt a részt is olvashattam! Kíváncsian várom a következő részt!
    További szép hetet Kívánok Neked!
    Három nap és péntek az meg már a hétvége elő kapuja :) ;)
    Imádlak ám <3

    VálaszTörlés