2017. április 29., szombat

209. Rész

x--- Zayn Malik ---x


Bámulja a falat. Magamban kimondva ez olyan semmilyen! Ha ezt válaszolnám azokra a kérdésekre, hogy ő hogy van, akkor sem akadna ki senki. De nem ők ülnek itt lassan hat órája az ágya szélén és nézik azt, ahogy ő nézi a falat. Szóval igen... órák óta bámulja a falat. Nem rebben meg a tekintete, normálisan pislog, a légzése is normális és csak ugyan oda bámul folyton. Én pedig várok, mert nem tudok mi mást csinálni. Várok, mert vártam hét hónapot, szóval pár óra alatt nem baszom el az egészet. Az egyetlen hang, az a kis ritmus amit a mutatóujjával ütöget. Majdnem az egész keze be van kötve. És egyszerűen még én magam sem döntöttem el, hogy tudni akarok-e mindent ami vele történt, vagy sem. Levágták a kisujját... egyszerűen csak... nincs ott. És semmit nem mond róla. Csak nem beszél, és nem ér senkihez sem. Összezavarodok amikor a hátára fordul. Annyi hozzászoktam a mozdulatlansághoz, hogy kissé még meg is ijedek mikor rám néz, a légzése megváltozik. Gyorsabb lesz... és amint összeszorítja az ajkait már nyúlok is felé de még útközben elkezd zokogni.
- Segíts... - annyiszor úgy gondoltam, hogy túléltem már a rémálmaimat. Vagy legalább a legrosszabb félelmeimet... de akárhányszor ő elkezd zokogni ebben kételkedni kezdek. Főleg ha annyit nyög ki, hogy segítsek, és fogalmam sincs hogyan. Ez igazi rémálom...
- Hogyan cica?!
- Annyira rossz...
- Mi?
- A gondolataim - nyelek egyet és olyan szorosan húzom magamhoz, ahogy csak bírom.
- Semmi gond... rendbe jövünk, oké?
- Nem érted... - istenem ha tudná tényleg mennyire nem értem.
- Shhh - a haját simogatom és utálom magam azért, amiért pánikolni kezdek. Utálom, hogy remeg a kezem. Olyan régen öleltem magamhoz... és ő most olyan nagyon zokog, hogy félek. - Beszélned kell, különben nem tudok segíteni Élet. - A fülébe suttogom, és szinte megfojt, de nem érdekel.
- Nem tudok mit!
- Dehogynem...
- Elveszett belőlem minden! - Alig értem mit mond... és itt elégelem meg az egészet. Felállok mellőle és ijedten néz rám. Egyszerűen felemelem és megindulok felé a fürdő felé. - Zayn ne!
- Nem fogsz összeomlani! - Ráüvöltök és elhallgat, még a zokogása is abba marad egy pillanatra amikor magunkra nyitom a hideg vizet. Kissé akadozva veszi a levegőt az elején, de aztán csak nekem dönti a fejét én pedig átkarolom.
- Állítsd melegre... elegem van a hideg vízből - teszem amit mond, és csak élvezem, hogy nyugodtan lélegez. - Hallom őt a fejemben még mindig... ez úgy hangzik mintha megőrültem volna.
- Eddig is tudtam, hogy őrült vagy.
- Javadd... semmit nem tudok. Elvesztettem ott mindent...
- Dehogy is - felemelem a fejét és várok, amíg végre rám bír nézni. - Amíg élek, biztosan nem. Komolyan cica... nem szeretem ha összeomlanak körülöttem, és téged sem szeretnélek végig nézni ahogy elveszted a fejed szóval hajrá... beszélj.
- Ezzel van a baj Zayn! - Megrándul az arca és a kezét a kezemre teszi. Nézem a megszokott látvány helyett a négy ujjat... - A szavakkal...
- A bűntudatoddal van baj.
- Megöltem embereket... jó hogy van! - Rám csattan és megrázza a fejét. Megölt embereket... - Istenem te meg itt vagy velem egy zuhanykabinban és...
- Nem fogsz megölni Élet - elnevetem magam az abszurd elképzelésen ő pedig félve néz rám. - Komolyan nem fogsz - ráfintorgok, ő pedig villant rám egy halovány mosolyt. - Szeretlek - hátra tűröm a félig elázott haját és nem mondom el neki, hogy a zuhany ellenére is tudom, mikor sír és mikor nem.
- Kitörölt belőlem mindent... mindent megkérdőjelezek és kétségbevonók... még... még magamat is és tégedet is. Magát az emberiséget mintha... nem tudom leírni neked. Nem megy... - Ilyenekre nem tudna nekem tanácsot adni valaki? Akárki?! Mégis valaki volt már valaha ilyen helyzetben?!
- Mond amit megkérdőjelezel és beszélünk róla. Tudod jól, hogy az egy őrült vo...
- Itt a baj. Nem tudom, hogy valóban őrült volt-e - felnyög és hátrább lép tőlem. Neki dől a csempének és az arcát a zuhanyrózsa felé fordítja én pedig kicsit belehalok a látványba. És egy kicsit pofán is röhögöm magam, amiért azt hittem tökéletes lesz minden, ha hazajön. - És emiatt úgy érzem megőrülök jelenleg. De mégis helyesnek érzek néhány dolgot amit... nem kéne.
- Például? - Mit érez ő helyesnek, amit régen nem tett.
- Nem vagyok benne biztos, hogy... szükségem van emberekre. Nem vagyok abban sem biztos, hogy megéri nekem-e ez az egész.
- Nem éri meg - megvonom a vállamat ő pedig értetlenül néz rám és meglepődve. - És ezt te is tudod nagyon régóta, hogy egy fikarcnyit sem ér. De csinálod, mert kiskorodtól kezdve arról álmodsz, hogy megváltoztatod a világot. És ezt rohadtul szeretem benned, és fontosnak tartod nem feladni szóval nézz sokkal mélyebbre, mint ameddig eljutott az a fasz. Képes lennél szemrebbenés nélkül lelőni engem?!
- Nem! Hogy le...
- Akkor számít valamit az életem - elmosolyodok és ő csak vesz egy mély levegőt. - És ha számít, akkor másoké is számít. Akkor az ember számít neked. Hogy ember nem öl embert mert, hogy viselkednem kell az evolúciós előnyeimnek tisztelegve és...
- Ne idézd vissza a szavaimat... ezt próbálom már több mint három napja!
- Akkor te ne idézd vissza az ő szavait! - Lehunyja a szemeimet és lassan kezdi a fejét a falba ütni. - Istenem kikészülök ettől az ütemtől hagyd abba könyörgöm.
- Milyen ütem?
- Ez! - A csempén kezdem neki ütni azt az egyenletes ritmust... komolyan kezd a hideg rázni tőle.
- Picsába...
- Cica csak add ki magadból. Tegyél fel minden kérdést!
- Lezuhanyozom... újra kötöm a kezem... és... és lesz ami lesz. Csak egy kicsit hagyj itt - mit tehetnék? Ott hagytam...


---


Nézi a pizzát, én pedig őt.
- Nagyon régen ettem ilyen kaját.
- Elhiszem - három óra után én is megkérdőjelezem azt, hogy vajon van-e értelme élnem egyáltalán. Ezek a kérdések még nekem is túl durvák amiket néha feltesz. Mi értelme van élni, mi értelme van hagyni mást élni, ha nem tesz hasznosat. Mi számít hasznosnak? Mi rossz? Miért lenne rossz az, ha embert ölünk, mikor fél évezrede még közszemlére csinálták és kínozták őket és ez volt a szórakozás. Most csak álszentek vagyunk és... oh istenem gondolni sem akarok erre a sok szarra mert tényleg megcsömörödök.
- Kérdezhetek valamit?
- Ezért vagyok itt, megtanítani hogy legyél ember - elnyom egy apró mosolyt és a bort kezdi lötyögtetni a poharában.
- Hogy hagytad abba a vagdosást?
- Úgy érte...
- Úgy. Szeretném. Vedd úgy, mintha drogos lennék és...
- Újra? - Felnyögök ő pedig rám fintorog. - Komoly vagyok! - Sóhajtok fel, felemelve mind a két kezemet.
- Rászoktatott Zayn... - megtámasztja a fejét, aztán nyel egy mély kortyot.
- Hogy mit csinált?
- Mint a drogra... legalábbis próbált rászoktatni. Nem mindennap kínoztak fizikálisan - lehunyom a szememet és inkább megiszom a poharam egész tartalmát. - Volt hogy csak beszélt, és az sokkal rosszabb volt. Azoknak a napoknak a végén adta oda a pengét és tényleg jobb volt a fájdalom mint ezeken gondolkozni - megkocogtatja a fejét. - A kínzások szinte felüdülések voltak.
- Miért kínzott akkor? - Ha rosszabb volt neki a beszélgetés, akkor miért kellett kínozni mellette?
- Hogy a fájdalomhoz kössek... sok mindent - egy fintor suhan át az arcán aztán rám néz. - A barátaimat... a dolgokat amiket szeretek. - Megvonja a vállát és elmosolyodik.
- Sikerült? - Felemeli a kezét és megmozgatja a négy ujját.
- Nem - elvigyorodik, most először. - Még mindig jó volt képeket nézni a haverokról és emlékeket felidézni. Ezért voltak jobbak részben a kínzások.
- Remélem azért hatottál arra a pöcsre.
- Nehéz megjátszani, hogy mikor törik össze az elméd és mikor nem - megingatja a fejét és a borhoz nyúlva önt még nekem. - De részben azt hiszem igen. Ennek az egésznek az volt az értelme, hogy mindketten megőrültünk.
- Nem hiszem, hogy őrült vagy.
- Depressziós, mániákus, drogfüggő, mazochista, talán kissé e...
- Hagyd abba - elnevetem magam ő pedig mosolyogva néz rám.
- Fura vagy.
- Mert ember vagyok és elszoktál tőle? - Felvonom a szemöldököm ő pedig hozzám vág egy szelet pizzát.
- Az a baj, hogy igen - ismeri be pár pillanat múlva. - Nem kellett volna itt maradnod. Elküldtelek, ellöktelek és közöltem, hogy majdnem fél éve tisztában vagyok azzal, hogy mi történt és hogy az én hibám az egész és mégis... itt maradtál és elviselted a családomat és elvitted őket szállodába és...
- Segítek. Mert fontos vagy és szeretlek - az ölembe ejtem a kezeimet és csak nézem őt. Elszokott mindentől... tényleg teljesen elszokott mindentől. - Olyan vagy mint a katonák akik hazatérnek és többé nem tudnak visszailleszkedni.
- Úgy is érzem magam Zayn.
- Veled nem történhet meg.
- Azt sem hittem, hogy négy napig tart majd ahogy levágják az ujjamat. Azt sem hittem, hogy kívánni fogom, hogy megvágjam magam. Azt sem hittem, hogy drogos leszek. Azt sem hittem soha, hogy embert fogok ölni és még sorolhatnám.
- Sorold.
- Azt sem hittem volna soha, hogy képtelen leszek elviselni, hogy hozzám érjenek. És soha nem hittem volna, hogy kibírok fél évet nélküled - felsóhajt és megforgatja a fejét lehunyt szemekkel. - És most itt ülünk.
- Az utolsó kettőn gyorsan változtathatsz.
- Perrievel vagy nyilvánosan. Nem leszek rejtegetett harmadik - összeszorítja az ajkait és felnéz rám. Felnéz rám a vörös haja alól, a zöld szemeivel és nekem rá kell hogy markoljak a székre mert félő, ha nem teszem átnyúlok az asztalon és megerőszakolom. - Ezt túl sok idő lenne helyrehozni bennem - mutat a mellkasára aztán fintorogva inkább a fejére. - Baj van, sok. És muszáj rendbe szednem az elmémet... újra kell építenem magam. De önbizalmam az van... nem leszek egy nyomorék harmadik!
- Nem kértem, hogy legyél - soha nem kérnék tőle ilyent. - És azért nem kérek tőled ilyent, mert nem lenne ebben a kapcsolatban kettőnél több ember. Még csak megcsókolni sem csókolnám meg nyilvánosan. Van elég képe régről a két évre, hogy posztolhasson...
- Nem csókolhatnálak meg a házam előtt sem - az ajtó felé mutat és elröhögi magát. - Istenem most úgy érzem, hogy futnod kéne, mert olyanokat fogok mondani amiket nem akarok.
- Vagy visszafogod magad, vagy mondod - hátradőlök a széken és csak nézek rá. Szóval még másfél év és akkor talán lesz nála esélyem.
- Te őrült vagy.
- Oh lássanak csodát - összecsapom a tenyereimet és elnevetem magam. - Unok mindent - megvonom a vállamat és rámosolygok. - Szóval a szenvedésünket is unom. A te szenvedésedet megértem jelenleg, egy szintig. De nem fogsz siránkozni és én sem. Mert nyálasak lettünk és nem akarok az lenni. Szóval összekapod magad és nincs miről beszélni. Én nem mondom, hogy nem tettél gonosz dolgokat ahogy mindenki más állítja! - Oldalra csapok a kezemmel, és a falra néz, majd vissza rám pedig Albusra utalok és a barátaira. - A picsába cica, megöltél ott embereket! De azért, hogy túléled. És ez üti azt, hogy megölted őket. Ráadásul hozzájuk sem értél, ha úgy vesszük. De soha nem állítottam, hogy én nem vagyok szörny és nem csináltam rossz dolgokat. És te sem állítottad. Tudod... ezért passzolunk. Mert mindketten kicsit őrültebbek vagyunk mint normális lenne - nincs még egy olyan idiótán összerakott kapcsolat mint a mienk. Ha van, szeretném őket megismerni és gratulálni nekik.
- Ennyire nem vagyunk rosszak ketten - rám mutat aztán magára. Végül csak elvesz egy cigit az asztalról és rágyújt. - Vagy de?
- Elkel keserítselek, de. Nincs dátumunk, mert csak szórakoztunk egymással felelősségek nélkül. Aztán idióta szerelmesek lettünk akik többet akartak de képtelenek vagyunk összeszinkronizálni magunkat, mikor melyikünk akar mit. Híresek vagyunk pedig mindegyikünk elég gyatra esélye volt erre az életre. Szar a családi hátterünk. A problémáinkat pedig általában szexel oldjuk meg, amit egy külső szemlélő általában abúzusnak hívna. - Elneveti magát... most először tényleg felnevet és rám néz a keze mögül.
- Túl korán találkoztunk mi ketten...
- Ami azt illeti, ha később találkozunk akkor már nem találkozunk mert halott lennék - világítok rá az aprócska tényre ő pedig felsóhajt.
- Nagyon régen volt, te jó ég... - Olyan meglepődve néz rám, mintha most fogná fel, hogy mögöttünk évek vannak. - Megváltoztattad az életem.
- Ahogy te is az enyémet.
- És jó irányba?
- Határozottan igen, leszámítva a tényt, hogy már húszat elvettél belőle. Múltkor szerintem találtam egy ősz hajszálat - mutatok a fejemre kétségbeesést színlelve, csak hogy nevessen.
- Az a szőke tincsből maradhatott - halkan súgja meg nekem, míg lehamuz az előttem heverő hamutálba.
- Jézusom... te honnan tudsz arról? - Az égiék imádnak szívatni.
- Volt internet a bázison... szóval? - Elnyújtja az utolsó szót, és látom a féloldalas mosolyát - Perrie?
- Niall! - Felhördülök és beletúrok a hajamba.
- Kíváncsi vagyok - izgatottan néz rám, én pedig elmerülök a tekintetében. Régen láttam őt... így. Annyira nagyon régen, hogy majdnem elfelejtettem. És most csak nézem őt és nem bírok egyetlen egy szót sem kinyögni. Zavartan süti le a szemeit, aztán újra felnéz rám és csak nyelet egyet. - Azt mondtad eleged van a nyálas kötödésünkből...
- Így van - tényleg elegem van belőle. - Csak tudod... régen láttalak és... - és mit mondjak neki? Hogy belerohadtam a félelembe és most olyan gyönyörű volt? Ez bizony nyálas lenne. - Hagyjuk... - elmosolyodom és lehajtom a fejem.
- Na ezt is régen éreztem - egyenesen felnevet míg a mellkasához nyúl.
- Szívrohamot? - Kérdezek rá gúnyosan.
- Nem. Azt, hogy hazudnak nekem és tudom, hogy rá kéne kérdeznem de nem tudom még, hogy vajon a másik fél akarja-e - biztató mosolyt küld felém, én pedig elmosolyodom. - Esküszöm próbálkozom és most nagyon jól érzem magam az elmúlt hónapokhoz képest de...
- De...? Mindig van egy de - sóhajtok fel megforgatva a szemeimet.
- Tudom, hogy baj van velem és talán nem kéne tovább futnom.
- Segítenék.
- Míg Perrie kezét fogod? - Felszisszen és megrázza a fejét. - Kétlem.
- Mindig egy szavadba került nálam akármi is.
- Oké, legyél velem teljesen. - Előhúzom a telefonomat és máris az asztalra dobom kihangosítva.
- Igen? - Régen beszéltem Paullal.
- Zoeval leszek nyilvánosan.
- Zayn ezt már me...
- Nem érdekel. Találj ki valamit - Zoet nézem, és az elkerekedett szemeit.
- Kitalálni?! Az egyetlen kitalálás, hogy akkor kirúg a modest a bandából és...
- Jó - látom, ahogy lesápad...
- Paul eszedbe ne jusson intézni semmit! - Olyan gyorsan hadarja el és olyan gyorsan áll fel, hogy majdnem elesik míg kinyomja a telefont. - Te megörültél?! A banda a...
- A banda a mi?
- Fontos...
- Kinek?! Mennyire?! Minél fontosabb?!
- Nálam...
- Annyi mindent belenyomtak a fejedbe... és pont egy kis egocentrikusság nem fért belé? Pont az nem ment bele abba a csodálatos eszedbe és a gyönyörű fejedbe, hogy talán magadat mások felé helyezhetnéd?!
- Ha megteszem, az utolsó dolgot vesztem el, amiben még hiszek...


Kukucs! Na ígérem itt már minden kommentre válaszolni fogok, nagyon köszönöm az előzőeket is! Imádás van, a rész pedig remélem tetszeni fog nektek.

8 megjegyzés:

  1. Szia Des!
    Addig jutottam, hogy. Zayn ráüvölt, hogy nem fog összeomlani Zoé pedig elhallgat...
    Patakogban csorog a könnyem... még jó, hogy "vakon írok"....mihelyst a végére jutottam és összeszedtem magam...írok normálisnak nem mondható kommentet... Egy CSODA vagy csúpa nagy betűvel.... Nem tudom, elégszer...és eléggé megköszönni amit általad és az írásaid által kapok <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs, wow ezt nem hittem volna :D

      Törlés
  2. Szent túlzott, inger inpulzus által okozott szívleállás!

    Des, nem kötekedésnek, de pár figyelmeztetés elfelejtettél kirakni nem?
    Pl.- Ne, együnk a rész olvasása közben
    - Egy darab zsepkendő nem elég.... egy csomag kell....
    - Ha, csomó keletkezik a torkunkban, az nem a megfázás miatti tünet egyike...
    - Ha, hevesebben dobog a szívünk...nem az egyik forró naptár szereplője miatt van...
    - A rész olvasása heves érzelmi ingadozásokat okozhat
    - A rész után nem árt kerülni a másokkal való kommunikálást.... mert, hamarabb robban az ember, mint egy egy másodpercen kegyegő bomba...

    ~ Zayn imádtam minden egyes gondolat menetedet.
    ~ Ennek a nagyrészén csak maga Zoé lehet túl, csak ő segíthet - nagy részben - saját magán. De, Zayn amit Te megtehetsz érte... amiket nem lehet teljesen behatárolni és pontokba szedni...csak érzeni...azokat te teljesen jól érzed és remekül csinálod... Valamilyen szinten hagyod, hogy egyedül legyen..., de nem hagyod magára... nyomulsz, de még sem olyan faltörő kos módra... le a kalappal előtted... na és az a telefon... végem...
    És nem is Zoé lett volna, ha nem így reagál rá... De, Zayn imádtam, ahogy te reagáltál Zoé lereagálásra... Na és azse volt semmi, ahogy ő válaszolt a kérdésedre.... mélyen... és tele igazsággal... és kétségbe eséssel...

    Des, minden sorát imádtam!
    Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam!
    Nagyon - nagyon - nagyon várom a következő részt!
    További szép délutánt!
    Imádlak ám <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahahha:D
      Nem számítok rá, hogy ilyen hatással van rátok egy-egy rész, sajnálom:D
      Örülök, hogy ennyire tetszett az egész rész.
      köszönöm szépen! Mindjárt teszek fel egy új részt:) Imádás van!:3

      Törlés
  3. Szia!
    Annyira örülök a résznek :) Mikor megláttam mindent abba hagytam és ültem is le olvasni :D
    Örülök, hogy Zayn ott maradt Zoeval és segít neki.
    Nekem is tetszett minden gondolata Zaynnek. Hogy felhívta Pault belül visítottam, hogy Éljen, éljen! :D
    Remélem hogy hamarosan megoldódik végre ez a Perries ügy és ismét együtt lehetnek Zoe és Zayn.
    Szegény Zoe... Elképzelni se tudom, hogy miken mehetett keresztül... S hogy milyen rossz lehet, hogy hallja a fejében. De Zayn ott volt, van vele és segít neki. Remélem ez így is marad.
    Remélem hamarosan olvashatom a következő részt! Nagyon jó volt, imádom!
    Imádás van! ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs! Örülök, hogy örülsz:D
      Köszönöm szépen! Nemsokára rakom is fel a kövi részt, imádás van! <3

      Törlés
  4. Hali!
    Hol is kezdjem? Talán ott hogy te jó ég ez....ez....egyszerűen tökéletes volt *-* Imádom ahogy írsz❤
    Sajnálom Zoe-t a gondolatai miatt és Zayn-t is mert segíteni próbál neki de nem nagyon tud:c Viszont remélem most már ők lesznek együtt nyilvánosan!!
    #kedvencrész❤❤#kedvencíró❤❤
    Nagyon várom a kövit! Puszii :33❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kukucs! Köszönöm szépen:3 Tényleg nagyon köszönöm, az egész komit:'D Nemsokára hozom a kövit:) Imádás van!:3

      Törlés