2017. április 26., szerda

208. Rész

x--- Zoe Fable ---x


- Nem... akarok beszélni - halkan közlöm, egyedül Maxel és csak simán nézek ki a kocsiajtón.
Vége. Vége van. Élek és kijutottam, de valahogy nem. Lenézek a kezemre és csak veszek egy mély levegőt.
- Mi történt?
- Nem akarok beszélni - soha... soha többé nem akarok beszélni. Kikapcsolom az agyamat amíg oda érünk a bázisra. Ki sem szállok de Helena zokogva ölel magához. Én pedig szimplán felszisszenek a fájdalomra. Átkarolom a jobb kezemmel, mivel a bal kurvára fáj még a fájdalomcsillapítók ellenére is.
- Istenem... - Francia... rég hallottam franciát. Villantok rá egy gyenge mosolyt aztán lehajtom a fejem. Nem megy még... semmilyen emberi interakció... - A kezed... az ujjad... jézusom Zoe!


---


- És lőn az elveszett bárány - tárja szét a karjait Albus egy mosollyal.
- Sajnálom, még nem. Előbb össze kell szednem magam - elsétálok mellette, egyenesen a kijárat felé, hogy végre visszaüljek a kocsimba, hazahajtsak Londonban vett kis házamhoz és feldolgozzam egymagam ezt az egészet. Ezt tenném, ha nem lenne tele fotósokkal a repülőtér... ha nem állnának ott annyian... - Küld el őket...
- Mond meg hogy, és megteszem - morgos a hangja, valószínűleg mérges, de valahogy nem megy, hogy ezzel törődjek. Veszek egy mély levegőt és átlépek az ajtón. A vakuk rögtön villogni kezdenek és a kérdések csak úgy jönnek és zúdulnak. Ott maradtam volna, ha nem küldenek haza azzal az indokkal, hogy megfigyelés alatt kell tartani és terápián kell részt vennem. Senki sem mondta, de biztosan Albus intézte. De legyen hát így... viszont a terápia helyett magány kell, csendes órák és a saját házam. Egyes egyedül!
- Hogy érzi magát?!
- Mondana valamit a történtekről?!
- A lélekjelenlét... - Lehunyom a szememet és csak tovább sétálok. Emberek... emberek és a fura kérdéseik... "Embereket látok, de emberséget már nem!" Erősebben hunyom le a szemeimet, és próbálom kiűzni a fejemből Haydart. "Szóval ezt jelenti embernek lenni... ilyennek kéne lennünk... őket vajon mi érdekli?"
- Miért nem beszél?! - A képembe nyomnak egy kamerát és értetlenül nézek a mögötte lévő férfira.
- Mert félek - olyan halkan szólalok meg, hogy egyszerre mindenki elhallgat. Egy teljes másodperces csönd következik és utána teljes erővel ordítani kezdik a kérdéseiket és a rendőrökön is átgázolnak.
- Mitől?!
- Attól, hogy olyan szavakat pakolok egymás után, amitől a végén még megtalálja ölni magát - összeszorítom a fogaimat és meg sem mozdulok a helyemről. Előtte csak arra kell figyelnem, hogy tényleg csendben maradjak. Próbálom elhessegetni azokat az arcokat magam elől, akik miattam haltak meg. A szavaim miatt... mert vannak egypáran. Ráharapok a behajlított mutatóujjamra. Annál erősebben harapom, minél több minden akarna felcsúszni a torkomon. Szavak, mondatok, hányás... a szokásos. Idegesen lököm ki az ajtót, és ők jönnek utánam.
- Befogok hozzád nézni később - Albus mellém csapódik és kinyitja nekem a kocsim ajtaját, de nem enged még beszállni.
- Nem lehetne, hogy én telefonálok? - Felvonom a szemöldököm és ő vesz egy mély levegőt.
- Két napot adok neked, hogy összeszedd magad. Utána én szedlek össze, akárhogyan zokogsz, velem te ezt nem csinálod! - Villantok rá egy megértett mosolyt, aztán rám csapja az ajtót. És már ott sem vagyok... Csak vezetek haza, gyorsan és kissé remegve. "Miért?! Csak mondj nekem egy jó indokot miért jó velük és értük szenvedni?!" Keresnem kell egy indokot magamnak. Újra keresnem kell egy indokot...  Becsapom a kocsi ajtót és egyszerűen feltépem a kerítésbe épített kiskaput. Khalid felém fut, én pedig megdermedek. Elnyílnak a szemeim, ledobom a vállamról a táskát és szimplán ott helyben összeesek. És ő rám ugrik és vakkantgat és puszilgat és boldog és csóválja a farkát és... és... Khalid csak boldog. Magamhoz húzom és ott helyben a földön elterülök vele és a fejemet a bundájába fúrom.
- Édesistenem - visszanyelem a sírást és csak próbálom minél jobban megszeretgetni. - Ki hozott ide pajti?
- Kukucs - Felnézek az ajtómra és a hang miatt már elnyílik a szám. A látványra pedig elzsibbadok. Ha állnék most újra összeesnék. Csak nekidől az ajtófélfának és engem néz egy szomorú fintorral. Talán még mosolynak is nevezném, ha boldog lennék. Igen... egy boldog időszakomban biztosan mosolynak nevezném.
- Zayn... - felsóhajtok és csak oldalra nézek... bárhova, de ne rá.
- Ahha, neked is szia. Örülök hogy ilyen nyugodt félévet tudhatunk magunk után. Végül is jogos, nem olyan év volt, mint az előző - villant rám egy ironikus mosolyt és visszamegy a házba. A házamba! Felállok és intek Khalidnak, hogy hozza a táskámat és máris a ház felé indulok.
- Egyedül akarok lenni.
- Oh azt hittem fél év hiszti elég! - Széttárja a karjait és elröhögi magát. - Először is, cseszd meg. Fogalmad sincs mit éltem át.
- Neked sincs - a lábamnak motyogom, és a kezeimet zsebre dugom. Nem akarom, hogy meglássa, hogy konkrétan átéltem egy kis csonkítást. Soha a büdös életemben nem hittem volna, hogy ellehet húzni egy kisujj levágást négy napig.
- Jogos, mesélhetnél.
- Előszörrel kezdted, mi a másodszor és a harmadszor rész? - Felvonom a szemöldökömet és csak veszek egy mély levegőt.
- Másodszor, örülök hogy élsz. Harmadszor, szeretlek. Negyedszer... - megvonja a vállát és csak elém lép. - Kurvára nem érdekel mit fogsz mondani - lehajol és egyszerűen megcsókol... az ajkait érzem az enyémeken és csak meredek rá. "Több rosszat hoz majdnem minden, mint jót. Nézz rá és gondolj a legcsúnyább dolgaira. Gondolj arra, amivel nyugtatod magad folyton... csak átmeneti állapot. Elfog múlni!" Ijedten lököm el magamtól és szorítom a kezemet a fejemhez. Ráütök, hátha a fájdalom eltereli a figyelmemet. Muszáj mindent végig gondolnom és átértelmezni és megmagyarázni magamnak... muszáj átrágnom magam ezen a három héten.
- Egyedül kell lennem! - Megindulok a fürdő felé... be kell vennem egy altatót és aludnom kell... ágyban... egyedül... muszáj!
- Zoe! Nem hagyhatsz most így itt e...
- Tudok mindent Javadd! - Ráordítok és becsapom a fürdő ajtót anélkül hogy átlépném a küszöböt. Csak mert valamin le kell vezetnem a feszültséget, de a szemébe is néznem kell és tényleg nem hagyhatom most őt így itt. - Tudom! Helena elmondta!
- Hogy... mi? - Értetlenül néz rám... - Helena öt hónapja ment ki oda.
- Igen.
- Öt hónapja tudod, hogy idióta módon félre értetted és még csak megbeszélni sem akarod velem?! Hét hónapig szenvedtem a semmiért?! Aggódnom kellett érted... ezért?! Hogy még csak egy nyamvadt sms-t sem voltál képes írni?! - Elröhögi magát és hátat fordít nekem. Nos, mondanék valamit, ha megtudnám cáfolni, de nem tudom semmivel sem. - Soha életemben nem éltem még így, mint ebben a hét hónapban. Egyetlen egy lánnyal sem flörtöltem. Senkit nem dugtam meg, senkit meg sem csókoltam! Mert úgy voltam vele, hogy azért szakítasz, mert nem érted - üvölt és összerezzenek. Elegem van már az üvöltésekből és a félelemből.
- Ne kiabálj... könyörgöm...
- Ne kiabáljak?! Ne kiabáljak... - tényleg lehalkítja a hangját. A padlót nézi, látom, ahogy rendezi a légzését aztán újra rám néz.
- Azért nem csináltam semmit, és azért ragadtam meg ott azon a napon, amikor leléptél mert tudtam jól, hogy nem nyithatok azzal ha hazajössz végre, hogy félreértetted. Mármint de... ezzel nyithatók, de azzal nem, hogy ezalatt az idő alatt hány lányt fektettem meg. Szóval egyet sem fektettem meg csak... vártam - megvonja a vállát és olyan csalódott pillantást kapok tőle, hogy most csak még rosszabbul érzem magamat. - Szóval könyörgöm, mondj már valamit, hogy legalább én érezzem szarul magam!
- Hazudtál...
- Erőltesd meg magad - villant rám egy fintort és a falnak dől.
- Bizonytalan voltál.
- Mintha te nem lettél volna az!
- Én...
- Leléptél! Itt hagytál egy szó nélkül! Elvágtál mindenkivel minden köteléket! Én hét hónapig sovárogtam utánad, és reménykedtem, hogy még élsz és te... ennyit tudsz mondani? Hogy hazudtam és bizonytalan voltam? Legalább mond ki, hogy nem szeretsz!
- Egyedül kell lennem - elcsuklik a hangom és utálom magamat ezért. - Muszáj Zayn... komolyan muszáj ez... - Ahh istenem! "Társadalmi normák... unalmasak és lényegtelenek. Folyton változnak így haszontalanok. Az amit veled csinálok négyszáz éve, még egy kellemes csevej témája lehetett volna. Manapság embertelen. Vicces!" Eltakarom előle az arcomat, és próbálom összekaparni a maradék türelmemet és tartásomat, már ha még van egy kevés.
- A kezed...
- Hagyj békén! Csak egy kicsit! Az isten szerelmére miért nem lehet engem békén hagyni a picsába?! - Mindenkitől ezt kérem, és mindenki leszarja! Kell nekem egy kis egyedüllét!
- Zavarunk? - Értetlenül nézek fel, az ajtómra. Ott vannak a nővéreim és anyám... a kezemet a zsebembe dugom. Zayn nyel egyet és kérdőn néz rám.
- Csak le kell pihennie minél előbb - ellöki magát faltól és már rám sem néz.
- Csak egy napig maradunk... gondoltuk hogy most nem kéne zavarni szóval csak... - Lit nézem, ő pedig engem. Zayn látom amint ökölbe szorítja a kezét, és biztos vagyok benne, hogy mérges. Talán azért, mert csak beugranak, de tőlük ez is elég.
- Jól vagyok csak... át kell gondolnom mindent - megvonom a vállamat és Zayn mellé lépek. Jelenleg ő az egyetlen aki képes velük elhitetni, hogy tényleg nincs bajom. És ő az egyetlen, aki jelenleg megértené azt, hogy egyedül akarok lenni. Szimplán akarom azt, hogy közölje velük, lépjenek le!
- Csak tudni akarju...
- Tudok válaszolni minden kérdésre, hagyjuk aludni addig. Ha nem baj persze - olyan mély a hangja, hogy rögtön megértem, nincs kedve a dologhoz, de menteni akar engem. Anyu megindul felém, én pedig hátrább lépek.
- Ez... ez még gyors - közlöm dadogva rámeredve. Nem viselem el, ha hozzám érnek. Képtelen vagyok...
- Nekem sem engedi, nyugalom - megcsókolt és ellöktem... hátrafelé lépkedem, be a szobámba. Hallom, amint Zayn beküldi hozzám Khalidot, és látom, amint elvezeti anyámat... óh te jó ég... "Család... csak mert a vér kötelez. Hát hogyne..." A fejemben hallom a röhögését. Elfekszem az ágyon, Khalid pedig mellém tehénkedik... bámulom a falat és meg sem mozdulok. Hallgatom kintről a foszlányokat és próbálom megtartani a maradék józan eszemet. Próbálom, csak nem igazán megy. Az őrület határán vagyok, és túl nehéznek tűnik hátrább lépdelnem...

3 megjegyzés:

  1. Köszönjük szépen, hogy máris kaptunk új részt!
    Hűha... Szegény Zoe... Vajon mi történhetett ott, miket élhetett át.
    Most akkor 1 ujját vesztette el? Remélem, hogy igen, de még 1 ujj is szörnyű. És hogy most ennyire az őrület határán van...
    Remélem Zayn kitart mellette... Még akkor is ha Zoe ilyen lesz, hogy nem fogja bírni azt ha megérintik... Most ne hagyja magára én szerintem, mert most lesz szüksége Zaynre.
    Nagyon várom a következő részt!
    Imádás van! ❤❤❤

    VálaszTörlés
  2. Szia Des!
    Köszönjük szépen, hogy ilyen hamar olvashattuk az új részt!
    És micsoda rész...Szent, medvecukor által behálózott taktikai atombomba!

    Zoé, elméjébe rendesen beette magát a mocsadék...hasonlóan az átmosáshoz-persze nem szó szerint értem, mert, bármi is történt átmosva nincs- de rendesen meg gyötörte...Remélem Zayn minden mérge ellenére mellette marad és nem azért, mert kötelessége, hanem azért mert szereti és megérti...reméle az aggodalma Zoé iránt és a mocsok iránti haragja nagyobb mint a harc ami benne dúl...hisz ez azért egy kicsit eltörpül amellett, hogy Zoé hazatért...és hogy jobban legyen nem? jaj, de utálom azt a szó összetételt, hogy jobban lenni...-Tőllem gyakran kérdezgetik...és mindig azt válaszolom: Felhúzott szemöldökkel: Meglennék fázva?...ej ez a nááátha :D - Akkor inkább mondjuk úgy, hogy reméljük, Zoé minél hamarabb felül tudja irni a történteket...elfelejteni és kitörölni soha nem tudja...ez is a részévé válik...és formálja ugyan úgy mint minden más..., de reméljuk felül írni felül tudja..
    Nagyon nagyon nagyon kíváncsian várom a következő részt!

    Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam!
    Imádlak ám <3

    VálaszTörlés
  3. Hello! Nem rég kezdtem olvasni a blogodat és egyszerűen kedvenc lett*-*❤nagyon imádom az írásodat, a történeteidet, és úgy mindent.
    Hát nem tudok mit mondani most konkrétan itt ugrálok az ágyamon, mert annyira örülök hogy Zoe él és hazajött.
    Remélem összejönnek Zayn-el és többet nem válnak el mert akkor már tényleg a falat fogom kaparni az idegességtől xD
    Várom a kövit! Puszi:3❤❤*-*

    VálaszTörlés