2016. október 10., hétfő

119. Rész

x--- Zayn Malik ---x



- Aludni akarok - elmosolyodom ahogy végig nézem, hogy kiterül a földön. - Komolyan Zaynie - alsó ajkamba harapva csúsztatom be az egyik utolsó parketta elemet.
- Aludj - vonom meg a vállamat hátrább dőlve. Egész jól néz ki a ház. Komolyan... rohadtul tetszik. Bár lehet, csak azért, mert együtt csináltuk és mert tudom, ez a mi házunk. Mégis jobb, mint volt. Persze ő meg a szürke parkettája... Mögém kuporodik, átkarolja a darakamat és csak szuszog a hátamra. - Nyugodtan menj aludni élet - fordulok hozzá hátra. Kissé festékes vagyok, poros, fáradt, valószínűleg büdös is, de ő csak nyom egy puszit az arcomra. Második napja csináljuk ezt. Ő közbe még a gyakorlatait is csinálja. Kifestettünk az első nap mindent, aztán most parkettázunk és átcseréljük a bútorokat majd. Túlságosan festék szag van még, de legalább nincs olyan nagyon hideg, így nyitva lehetnek az ablakok. És persze csendes megállapodással fel sem hozzuk az áruházban történteket.
- Segíteni akarok - motyogja a padlót böködve.
- Ez már mindjárt kész, és kétlem, hogy elbírnál egy kanapét - elfintorodik, én elmosolyodom.
- Alábecsülsz Malik - karjai szorosabban fognak közre a derekamnál. Safaa alszik. Wali levitte a hisztis Khalidot, anyu pedig... hát ő ügyvédhez ment.
- Soha - sóhajtok fel míg ajkai felé hajolok. Mosolyogva fogad és kissé közelebb csúszik hozzám. Aztán valahogy annyira közel, hogy már az ölemben tudom őt átkarolni. Hajába túrok és élvezem azt a kis nyögés szerű hangot amit kiad, ahogy kissé elmélyítem a csókot.
- Szeretlek - motyogja az ajkaimra, lehunyt szemekkel. Túl fáradt...
- Én is szeretlek, de menj aludni - mosolyommal találja szembe magát. Ebben a két napban nem sokat aludt, minél előbb túl akart lenni az egész házfelújítás dolgon. - Vagy előtte inkább zuhanyozz le - nevetek rá míg arcának éléről igyekszek lekapargatni egy kis festék foltot.
- Te nem szeretnél zuhanyozni? - pillant a fürdő felé.
- Nahát élet - valahogy a közös zuhanyzásról nem a nyugodt valódi zuhanyzás jut eszembe. Sokkal inkább valami fülledt párás rész, ahogy a csempének szorítom és... a telefonja csörögni kezd. Hátra ejtve a fejét felnyög. Nyaka megfeszül... beleharapnék. Vagy legalább végig csókolnám. Elengedem, bár rohadt nehezen. Nagy nehezen, esés nélkül kimászik az ölemből és sietve felveszi.
- Igen? - szól bele rögtön. - De... nem - látom, hogy lehuppan egy székben. - Értem - túr bele a hajába. - Öhm... ebben viszont nem vagyok biztos, mármint... elnézést tudom, hogy... fontos lenne. Vagy ilyesmi, de nem fogadtam el mint munkát - nevet fel keservesen. Ideges, olyankor játszik a hajával, vagy keze olyankor csúszik a torkára. - Jézusom... - leheli maga elé. - Kaphatnék egy percet? - kérdi remegő hangon, és már le is rakja a telefont az asztalra.
- Mi az? - kérdezek rá, bár tudom, hogy jó dolgot nem mondhat.
- Öhm... - remekül kezdődik.
- Hadarj Zoe - nem fog tetszeni... kurvára nem fog tetszeni.
- Szóval, hogy... megöltek valakit. És ki kéne menni a helyre, tudod, amolyan felmérős dolog, hogy mit veszünk észre. Aztán beszélni a gyanúsítottal de nem tudom... mármint én... nem ez... nem ez a gyakorlati leírása annak, amit nekem ott tennem kéne. Ez... - kimenni egy helyszínre, ahol megöltek valakit, hogy ő azt végignézze, majd beszéljen, szemtől szemben valószínűleg egy gyilkossal. - Olyan ez, mint a munka, amit ajánlottak - nem rám néz, a lábait nézi amit a székhez ütöget ritmusosan. Kezem ökölbe szorul... találkozzon egy gyilkossal szemtől szembe. Nemár! Ez egy szar vicc?! Édes istenem... legszívesebben kiverném a szart is néhány emberből, hogy ezt kéne csinálnia. De még őt is megráznám legszívesebben, hogy ezt akarja csinálni! Arcomat megdörzsölöm, csak hogy kissé lehiggadjak. Utálja a turnét és hírnevemet, de rohadtul támogat mindenben, mert végül is én ezt akarom. Akkor nekem is kéne, igaz? Nem lehetek egy seggfej vele. Többet nem...
- Ha szeretnél menj nyugodtan, csak vigyázz magadra - mindegy egyes szóval amit kimondok, szinte saját magamat vágom hasba. Gyűlölöm kimondani, gyűlölöm elengedni és gyűlölőm, hogy nem állíthatom meg igazán.
- Nem tudom - suttogja alsó ajkát harapdálva. - Most tényleg nem - néz rám végre először. Felállok, bár lábaim zsibbadtan tiltakoznak, hogy gyorsan lépdeljek oda. Felhúzom és átkarolom. Szorosan húzom magamhoz, ő átkarolja a nyakam és érzem leheletét a nyakamon. Édes istenem de szeretem.
- Érdekel? - háta mögé motyogva kérdem, a szobaajtónkat nézve ami most éppen levéve pihen a földön. Máshogy nem fértek volna be a cuccok.
- Ühüm - mondja bizonytalanul.
- Akkor? - kérdem kezeim közé fogva arcát. Valószínűleg, a zöld őzikeszemeibe fogok egyszer belehalni.
- Nem tudom - zavartan süti le pilláit, szeplői haloványan derengenek. - Tudom, hogy te se akarod. És ezúttal nem tudom eldönteni, hogy én akarom-e egyáltalán.
- Akkor ne menj ki a helyszínre... - motyogom neki egy halovány reménnyel. Kérlek had ne akarja ezt... te jó ég csak ne.
- Fáradt vagyok - motyogja kicsúszva a karjaimból a telefonja után nyúlva.
- Elhiszem - mosolygok rá egy gyenge próbálkozás keretei között. Feje tetejére nyomok egy puszit míg vissza hívja azt az embert akit most gyűlölők.


x--- Zoe Fable ---x


- Hello Albus - köszönök bele kezdésnek.
- Szia - hangja rezzenéstelen, tuti máshova koncentrál.
- Feltudtok venni?  - kérdem felsóhajtva fejemet megtámasztva a kezemen.
- Kijössz helyszínre? - na, most már teljes mértékben felfigyel, a hanglejtése erre utal.
- Öhm... ja. De fáradt vagyok - figyelmeztetem a használhatatlanságomra.
- Menj le a ház elé, a kocsi két perc múlva ott van - hadarja el tárgyilagosan... igent sem mondtam de már küldik a kocsit. Ezt a faszt.
- Remélem te is abba a kocsiba leszel - morgom neki kinyomva őt, a nevetését megszakítva.
- Biztos vagy benne? - néz rám összefont karokkal a megszáradt falnak dőlve. Tetszik az új színe...
- Hmm nem - nézek rá egy mosollyal. - De Albust bírom, és sok ajánlót tud nekem írni sok helyre - motyogom kiegyenesedve egy nyújtózkodás kíséretében. Festékes pólómat áthúzom a fejemen, és az első anyagot ami a kezem közé akad felveszem. Zayn ingjét...
- Albus. Ő a rendőrségi ember? - kérdez vissza felvont szemöldökkel.
- FBI - vonom meg a vállamat a mandzsettát összepattintva a csuklóimnál. Rajta ez feszül, állítja, hogy kicsi neki. Rajtam meg lóg...
- Most rontottál a helyzeten - nevet rám fejét rázva.
- Tudom, de nem akarok hazudni - őszinte akarok vele lenni. Ő az utolsó ember akinek hazudni akarok. - Majd... jövők. Vagy nem tudom - túrok bele a kócos hajamba átkarolva őt.
- Majd gyere - suttogja ahogy magához húz.
- Szeretlek - egyszerre mondjuk, én pedig mosolyogva fúrom fejemet a nyakába. Beszívom a kissé festékes, faápoló, cigi és mentolos illatot. Édes istenem, tényleg szeretem. - Köszönöm - teszem még hozzá az ajtó felé lépkedve.
- Mire haza érsz ígérem kész lesz - tárja szét a karjait.
- Isten vagy az emberek között Malik - nevetek rá kitárva az ajtót.
- Csakis érted élet - szól utánam és mosolyogva csukom be az ajtót. Összekulcsolt karokkal várom a ház előtt a kocsit. Ami be is gördül... te jó ég. Ha valaki Birminghamben látná, hogy magamtól szállok be egy villogóval felszerelt fekete terepjáróba kitérnének a hitükből. Birmingham... Hagley... El kell hívjam őket. Muszáj lesz... nem zárhatom őket ki az életemből... vagyis... oké. Ki kellene. De képtelen vagyok.
- Mi az, hogy van gyanúsított de még sincs. Miért kell megnézni a helyet akkor? - kezdem a kérdéssel már ahogy bekötöm magam.
- A férfivel veszekedett és lövés hangra hívták ki a zsarukat. Ő ott volt a házban, a nő halott. Öngyilkosságnak mondja. Nem tudjuk - hadarja el a telefonján pötyögve.
- Remek - motyogom megborzongva.
- Miért vagy tiszta festék? - tekintetünk a visszapillantó tükörben találkozik.
- Mert felújítjuk a házat a barátommal - motyogom míg igyekszem levakarni az arcomról a festék foltokat... esélytelen.
- Akkor ezért vagy fáradt - nevet rám hátra fordulva.
- Ja, három napja aludtam utoljára rendesen szerintem. Tegnap be kellett ugranom Mr.Raintonhoz is - magyarázom hátra döntve a fejem.
- Mondta, hogy voltál bent és fáradt is voltál. De Tim állapota eléggé javul, ahogy hallottam - vonja meg a vállát.
- Javul, dehát... ah nem tudom - hagyom rá. Tim állapota jobb. A bátyjáról semmit nem tudok. De kezd pozitívabb lenni, kevesebbet gondol öngyilkosságra, kezelhetőbb. - A kutyás terápiák hasznosak - csacsogok tovább, hogy ne kelljen az öngyilkossági helyszínre gondolnom.
- Meg te is - horkan fel. Albus és az idióta makacssága. - Még mindig nem gondoltad át mint melót? - könnyedén próbálkozik megkérdezni, de akar engem a csapatba. És esküszöm semmit nem tettem érte.
- Átgondoltam - nevetek rá fáradtan. - Nem tudom, a barátom nem örülne neki. És én sem vagyok biztos benne, hogy bírnám gyomorral ezt - vonom meg a vállamat hetykén.
- Te ne bírnád gyomorral? Aki könyörög, hogy beülhessen egy boncolásra? - horkan fel.
- Megígértem neki, hogy nem csinálok veszélyes melókat - fintorgok rá mikor a kocsi megáll valahol a város széle tájékán. Gyors az út, ha félre állnak, és nem kell szabályokat betartanod...
- Ebben aligha van veszély forrás - morog rám nekem adva egy kártyát, amit a nyakamba akasztva igazol engem, hogy bemehetek. Hozzá szoktam a kártyák tömkelegéhez már. Lassan ki kéne pakolnom a táskámból őket.
- Aligha - nézek rá hitetlenkedve. - Csak pár gyilkos, sorozat gyilkos, elmebeteg és mindennap kemény atrocitás érne a világtól... bár nem közvetlen - sóhajtok fel. - Mi van a riporterekkel? - kérdem feléjük pillantva átbújva a szalag alatt.
- A lány politikusnak készült. Az apja befolyásos - magyarázza míg kitárja az ajtót és beenged. Maga után gyorsan csukja be. Zsebéből elővarázsol nekem egy kesztyűt én pedig igyekszem bénázás nélkül magamra rángatni. Sokszor festettem Nancy vagy Li haját, így már elég gyakorlott vagyok a gumikesztyűkkel. Ha belefújsz, könnyebb felvenni. Követem őt, bár óvatosan. Magas, széles váll. Barnás haj, pár őszülő tincs és egy enyhe lustaság miatt meghagyott borosta.
- Attól mert leveszed a jegygyűrűd még látszik a nyoma - figyelmeztetem a folyosó közepén lépkedve. Családi képek... elért teljesítményeket bizonyító oklevelek...
- Annyira nem feltűnő - vonja meg a vállát.
- Ha meg akarnálak sebezni, a feleségedet venném elő, annak ellenére hogy imádom a sütijeit. Megnézem, van-e gyűrűd. Látszik, hogy melóra leveszed és csak arra gondolok, hogy annyira félted, hogy nem akarod, hogy tudják ő létezik - hadarom el neki. - Először is, igazam van. Másodjára : "nem veszélyes munka". - fölényes pillantást vetek rá.
- Oké, ezentúl hordom - morogja. - Nos, konyha - mutat az ajtóra.
- Amikor hívtál, aludni akartam - közlöm vele a tényt, miszerint burkoltan rohadtul félek. Belépek a konyhába  és nézem a kis sárga elhelyezett számokat, a nyomok révén. Vér... vér a falon. - Mikor jött fel a férfi? - kérdem közelebb lépkedve a pulthoz ahol a szék fel van borulva. A pulton ott egy aprócska papír, teleírva. Dőlt betűkkel, balra ledobva a toll. Jobb oldalt egy hamutál. Nincs benne a csikk... - Cigizett? - kérdem felé pillantva.
- A földön van - mutat be a pult alá, mire lehajolok. A vér a falon... amint látszik hogy lefelé kezdett csöpögni. A széktől jobbra van, már ha arra ült fel a lány, miközben írta a búcsúlevelet. - Az ő kézírása - közli velem ahogy óvatosan lábujjhegyre állva megnézem az írást.
- Ha valaki bal oldalt alul írja alá, az öngyilkos hajlamra utal. De amúgy kevesen tudják, szóval ne számítsd bele, csak plusz info - vonom meg a vállamat lepillantva a földre.
- Hmm - pillant körbe. - A lány kezébe volt a fegyver - dől neki a pultnak.
- Képet - fintorgóm rá mire elém nyomja a telefonját én pedig elveszem tőle. Fogaimat összeszorítom ahogy a földön szétterülő élettelen testet nézem. A lába kissé kifordult. Tekintete üveges, jobb kezében a fegyver, a balban a cigi kissé oldalt tőle nem messze. A homloka jobb oldalán a szeméhez közel pedig a lyuk... a szétroncsolt bőr. Jóég... ez nehéz úgy, hogy tudom nem egy effekt. Hogy ez a lány nemrég még élt. - Jó, elég - adom vissza neki ahogy kiráz a hideg.
- Gondoltam a hullát nem akarod már itt találni - fintorog rám.
- Hát egyelőre ennyi is elég volt - túrok bele a hanyagul kontyba fogott hajamba. - Kösz - teszem azért hozzá.
- Igazán nincs mit.
- Mit mondott a férfi? - kérdem míg körbe indulok egy gyors sétára a nappaliba. Nyitott tér. Letisztult, semmi erős szín. Egy átlagos kissé rendmániás szoba. A könyveket nézem kissé félrebiccentett fejjel.
- Idejött, mert találkozgattak. De erről nem tudnak az ismerősei, szerintük nem volt barátja. Viszont mindig is megtartotta a magánéletét és nem pletykált így elképzelhetőnek tartják. Azt mondta feljött úgy reggel nyolc felé. A szomszéd igazolta. Fél tízkor ért ki a rendőrség, a lány pedig halott volt.
- Először is, ha befolyásos az apja, miért egy ilyen panelszerűségben lakik? - kérdem értetlenül.
- Makacs lány volt, szeretett érvényesülni. - vonja meg a vállát, mint aki nem érti, miért nem fogadta el a szülői segítséget. Ebben talán együtt tudok érezni szerencsétlennel.
- Másfél óráig mit csinált itt a csávó? - hördülök fel. - Segített megírni neki a búcsúlevelet? - intek a pult felé.
- Elvileg megpróbálta lebeszélni. Szuiciditással kapcsolatos gondolatai voltak a lánynak... elvileg - kusza gyér haját megvakargatja én pedig visszafordulok a könyvek felé. Rengeteg könyv... ABC sorrendben, méretek szerint is rendezve. Elképesztően rendszeres... Szóval, ilyen figyelmet fordít a könyveinek, rend van mindenhol, sehol semmi por. Mindennek megvan a helye, de...
- A csávó volt - fordulok vissza hozzá.
- Fejtsd ki - int fejével az ajtó felé én pedig követem.
- Jobb kézben volt a fegyver, ballal cigizett. Ha lelőném magam, az ügyesebbik kezemmel tenném, mert nagy az esélye, hogy remeg a kezem vagy elhúzom mert védelmező mechanizmusom életbe lép - kezdek neki hadarni míg a kocsi felé lépkedünk. - Bal oldalt volt a toll lerakva a lap mellé. Szóval bal kézzel írta. Az írás kissé elmosódott, és lefogadom, hogy van tinta a bal karján - folytatom tovább behuppanva hátulra míg teljes gázzal indítunk.
- Logikus - motyogja megkapaszkodva az ablak feletti fogantyúba a gyors tempó miatt. - Az ügyvédje délutánra elintézi, hogy kint legyen ezért sietünk - magyarázza meg.
- Ha öngyilkos lennék, nem tudnék a szemébe nézni közben - folytatom tovább. - Szóval, a lapra merednék, nem oldalra, ahol feltehetően állt. Akkor ha szemből lövőm le magam akkor nem ott lenne a falon a vér. Egyértelmű, hogy nem oldalról lőtte le magát - fintorodom el. Miért kell embert ölni? Komolyan... miért?! - Ágnes-asszony szindróma, ismered? - kérdem meg vissza zuhanva a bambulásból.
- Nem - vágja rá.
- Rendmánia, rendezés mánia... mindent sorrendben akarsz látni, tisztán. Zavar, ha nem úgy van - néha nehéz, ha nem ismerik a szindrómákat... - OCD. A könyvek sorrendben voltak minden lehetséges módon. Letisztult dolgok, mindennek megvolt a helye. Akinek ilyenje van, az nem tudja kikapcsolni, érted? Szóval leszállt volna a székről, és nem leesett volna. A tollnak lenen tartója a cigit pedig elnyomta volna.
- Komolyan, nem akarsz nekünk dolgozni? - fordul hátra egy mosollyal.
- Albus - forgatom meg a szememet.
- Komolyan kislány - csóválja meg a fejét a kormány mögött ülő férfi.
- Khalidnak is akadna munka - nevet fel Albus ismét.
- Hagyd békén életem értelmét - mordulok rá.
- Azt hittem, az a barátod - látom arca oldalán a mosolyráncokat. - Komolyan, kapsz ajánlást... ha kell, ha nem. És lehetőséget is - kijelenti, nem kérdez már semmit.
- Átgondolom - hagyom rá kiszállva a kocsiból.
- Fogadd el, ne átgondold. Bebiztosított munka. Kihalásos alap...
- Főleg ha levadász valami gyilkos amiért nyomozok utána - vigyorgok rá.
- Juttatások, kedvezmények. Köztiszteletben álló szerep. - sorolja tovább.
- Ez a hatodik félévem csak - emlékeztetem halkan.
- És megvan a diplomád, a rátermettségedet bizonyítod - az ajtót ismét kinyitja nekem.
- Szeretném elvégezni a mester képzést is - rázom meg a fejemet.
- Levelezőn is megtudod csinálni. De még nappalira is járhatnál emellett a munka közben - löki meg a vállamat könnyedén. - Sőt... másik egyetemen is megcsinálhatod a mester képzést - pillant le rám.
- Átgondolom - lökőm el magamtól erősen egy fintorral. Nem akarok erre gondolni.
- Jójó - emeli fel a két kezét védekezően. - A barátodnak is kerítek valami munkát, ha ezen múlik.
- Albus... - fintorodom el. - Hidd el, neki van - motyogom zavartan.
- Micsoda? - vonja fel az egyik szemöldökét kíváncsian. Híresség. Közszereplő. Média alkat. Zenész.
- Majd egyszer kitérünk erre - állok meg az ajtó előtt, ahol ő is.
- Ahha - morogja benyitva lazán.
- Jó napot! - köszönök rögtön a koros felnőtteknek a szobában. Albus nem köszön, csak hadar nekik. Mindent amit elmondtam. Ők hümmögve néznek be a kihallgató szobában ülő két férfira. Gondolom a fiatalabbik a tettes. Sötét szőke középhosszú haj. Zöld póló, fehér gatya. Okos ez a fehér gatya dolog, mindenki arra számítana hogy látszik rajta valami.
- Hajrá - mutat egy rideg nő a terem felé. Albus pedig belép, magára véve a póker arcot.
- Te vagy a tehetséggondozós lány, ugye? - pillant le rám egy férfi.
- Igen - biccentek neki.
- Szép munka. Logikai háttere van annak, amit állítasz. Persze, feltételezés, de legalább alapos - kulcsolja össze a kezeit.
- Igyekszem - motyogom zavartan. Albus a tényeket közli, a srác akármikor megszólalna, az ügyvéd ránéz és vár. Aztán bele kezd a szar dumámba. Ez feltételezés, nincs joga bent tartani... Christ. Chris. Albus és az ügyvéd folytatja a vitát. Nem hiszem el... az-az idegesítő mosoly az arcán. Tudja, hogy megússza. Pedig megölte azt a lányt. Azt, aki elég merész és bátor volt ahhoz, hogy az apjával szembe szálljon és magának fizessen egy házat. Aki bekerült az egyetemre, politikára lépett volna és most azt akarják mondani róla, hogy öngyilkos lett. Albus veszteni fog. - Hát ez röhejes! - csattanok fel.
- Nem tudjuk itt bent tartani, amíg át nem vizsgálunk mindent, amit mondtál. Az legalább három nap, mire minden bizonyítékot össze szedünk, ő pedig... - meglép.
- Jó - mordulok fel az ajtó felé lépkedve.
- Hey - szól rám a nő, de már benyitok. Mindenki felém pillant... Albus értetlenül néz rám, én pedig leülök mellé.
- Hánykor mentél fel hozzá? - intézem a kérdést Chrishez.
- A védencem már elmondta, hogy...
- Őt kérdeztem, semmi rosszat nem mondhat ezzel. Keresztkérdés, ezt lehet - legyintem le az ügyvédet. - Szóval Chris... mikor mentél fel hozzá? - kérdem meg előre hajolva a fém asztalon.
- Nyolc - feleli gyorsan... hangja röhejesen magas. Óh te jó ég, vissza kell fogjam magam, hogy pofán ne röhögjem.
- Nos... - fordulok az ügyvéd felé. - Nyolcra ért oda, fél tíz környékén értek ki a rendőrök... ez mindössze másfél óra - összegzem összefűzve a kezeimet. Minden pszichológiát bevetek... a gonosz nézés szabályait is. Tudok mindent... - Másfél óra bőven elég arra, hogy valaki rábeszéljen az öngyilkosságra - mosolyodom el halványan. - Pszichológiai tanulmányok révén, még esettanulmányt is hozhatok önnek, hogy ezt bebizonyítsam - köszörülöm meg a torkomat. - Amennyiben ez a lehetőség is fent áll - pillantok Chrisre - ez azt jelenti, hogy lévén elmúltál tizennyolc éves, ahogy nézem, így minimum két évet kapnál érte. Nem mondom, hogy ő húzta meg a ravaszt. De csak ő volt vele, másfél órán át. Ha le akarta volna beszélni, hívhatott volna valakit már az elején - folytatom tovább.
- Ez...
- A 162. paragrafus második alpontjában van, ne próbálja meg beadni, hogy nem létezik - rázom meg a fejemet közbe vágva az ügyvédnek. Az egyik egyetemista csak megszállott jogi fan, és vele beszélgettem az öngyilkosságról. Akkor mondta, hogy ha nem vagy még tizennyolc és úgy beszélsz rá valakit, akkor egy év csak.
- Le akartam beszélni! - csattan rám Chris.
- Tudsz erre bizonyítékot mutatni? - döntöm oldalra fejem. - Hirtelen felindulás, újabb jel - szúrom közbe, csak hogy mindkettőt felhúzzam. - Kétlem, hogy akárkinek is üzentél volna. Egy barát, családtag, mentő vagy rendőrség... - folytatom a lehetőségek felvázolását.
- Azt hitte az ügyfelem, hogy kézben tartja a dolgokat - köszörüli meg a torkát az ügyvéd.
- Cserben hagyásnak számít? - fordulok Albus felé.
- Sajnálom, úgy tűnik bent maradsz pár éjszakára - dől hátra Albus egy fölényes mosollyal.
- De... De én nem én... - dadogja zavartan. - Adam! - szól rá az ügyvédre.
- Ez esetben az óvadék összegében egyezzünk meg - tér vissza közénk az ügyvéd.
- Amíg nincs az ügyet eldöntő bizonyíték, nem engedhetek el alapos bizonyítékokkal gyilkossággal vagy cserben hagyásos ember ölélessel vádolt embert - rázza meg a fejét. Albus feláll, és én is.
- Tönkre teszem az életed - sziszegi a hátamnak a cincogó hang.
- Köz tiszteltben álló személy fenyegetése! - fordul hátra Albus.
- A lánynak mondtam - dől hátra Chris. Remek... nem veszélyes munka. Egyáltalán nem az.
- Köztiszteletben álló személy jelenlétében megfenyegetni valakit azontúl is bűn. Azt ajánlom törődjenek bele az őrizetbe, és ezt nem veszem hozzá a indokokhoz - kezét a hátamra simítva tol ki, majd csukja be maga után az ajtót. - Beleveszem, ezt a faszt - morogja az orra alatt.
- Haza viszel? - pillantok fel rá fintorogva.
- Persze - túr bele a hajába.
- Intézem a papírmunkát - szólal meg a nő elhagyva a termet.
- Gratulálok - rázza meg a kezemet a férfi. - Szép volt ahhoz képest, hogy szabályellenes - fintorog rám, és ő is elhagyja a termett.
- Goerge kérlek kísérd ki az ügyvédet mielőtt beszélgetni tudnak, és a srácot a cellába - sóhajt fel egy másik férfi.
- Gyere - int nekem Albus én pedig már követem is. - Ez tényleg szép volt - paskolja meg a vállamat. Az... szép... megfenyegetett egy gyilkos! És ez még csak nem is az első napom... nem is dolgozom és... te jó ég. Ha nem egy gyilkos öl meg, akkor Zayn. Tuti biztos. Sőt, a gyilkosoknak innen ideje sem lesz. Zayn előbb megöl...


Kukucs! Izé... rész... meg ilyenek. Jesus... már azt se tudom mit írjak ide. Pfu... dicks out for harambe, vagy idk... too many 9gag...:D Remélem tetszik a rész! Imádlak titeket!

Ui.: Komolyan gondolom az imádlak részt... tiszta kis családnak érzem magunkat:D
Ui2.: Nézzétek el a furaságaimat... hosszú napom van :| 

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! Imádom! Azért egy kicsit para, hogy ilyenek tényleg megtörténnek,és van aki ezt felfedezi, és megoldja! Alig várom a kövit! ❤💋
    Xoxo B.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett! Imádom! Azért egy kicsit para, hogy ilyenek tényleg megtörténnek,és van aki ezt felfedezi, és megoldja! Alig várom a kövit! ❤💋
    Xoxo B.

    VálaszTörlés
  3. Drága Des!

    Húha,..a szám totál alap állásban van.....és a gondolataim csak úgy pörögnek....most olyan az egész mint ha egy üveggolyón keresztül látnám a világot.....színes fények...kicsit zavaros a túl oldal...csillogó...elmosódott...reménnyel és vágyakkal teli....árnyalatos...

    Zayn megfogalmazása csodás volt...úgy amblokk minden sora.., de azért itt is kiemelnék egy momentumot..amikor Zoet felhivták és Zayn kifejtette, hogy mennyire nem szeretné.., hogy tudja, hogy valami olyat fog kozolni ami nem fog neki tetszeni...de Zoe se szereti az Ő munkájával járó következményeket és még is mindenben teljes mellszéllességgel támogatja...szaval neki is kellene...és, hogy nem lehet vele többet seggfej....
    Tetszett..ahogyan az érzelmeit kifejezte...

    Zoe és a "helyszínelés"...minden veszett "jó volt"... szinte ott voltam...izgultam...libabőröztem....és szurkoltam....
    Gondoltam, hogy be megy a kihallgatóba...és örülök, hogy a bélféregmaradvány....ha nem is teljesen kellőképpen.., de megbűnhődik...
    A kis nyamvadék még fenyegetzőzik...habár igen gondoltuk.., hogy lesz valami hasonló...hisz ez "ezzel a munkával jár"..modnjuk Ő még nem vállalta el..., de nyakig benne van..szaval tudtuk, Ő is tudta, hogy kapni fog ilyesmiket...
    És semmi képpse maradt volna nyugton..., mert nem is olyan...ez nála zsigeri dolog..:)

    Imádtam! Minden sorát!

    Des Kincs vagy!
    Köszönöm szépen, hogy ezt a részt is olvashattam!
    Szerintem mindenki nevében írhatom, hogy mi is komolyan gondoljuk, mikor azt írjuk, hogy imádunk! Nem is lehet más képp...még akkor sem, ha de igen...:D
    Imádunk és kész!

    Még egyszer köszönöm szépen!
    Kitartást a hét további részéhez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. -khm...selytettem, hogy az előre látással a média dologra gondolhasz.,.."esetleg..."...

      Törlés
  4. Huuuu meg hääää.... nincs értelmes hozzävfüzni valóm.. vagyis képtelen vagyin rää.. azt hiszem a valaha olvasott legizgalmasabb történet címet végérvényesen elnyerted. Nem jönnek a gondolatok.. teljesen kész vagyok... es nagy puszi a sok részért.. egy örök és hálás rajongód. :*

    VálaszTörlés
  5. Fura hogy ilyeneket tenyleg vannak..De eskuszom miota olvasom ezt a blogodat egyre jobban erdekel a pszihologia.:D Mast nem nagyon tudok irni meg mindig imadom es szuperul irsz :D <3

    VálaszTörlés
  6. Hűha... Egyszerűen nem tudok mit mondani. Fantasztikus, eszméletlen, brilliáns ez mind jellemző a blogodra, a történetre, ahogy írsz. Imádom. Nem tudom, honnan jön neked ez a remgeteg ihlet, ötlet, hogy mindig tudsz nekünk érdekes dolgot hozni. Annyira bele tudom élni magam, hogy az nem létezik. Sokkal jobb, mint néhány könyv. Nem tudom eléggé hangoztatni, hogy mennyire szeretem ezt a történetet és azt ahogyan írsz. Nagyon várom a következő részt, imádás van ❤❤❤

    VálaszTörlés
  7. Fantasztikus!!És te is fantasztikus vagy! Úristen olyan jó :)annyira szeretem az ilyen izgii részeket!! Fura belegondoln, hogy ilyen van/létezik.
    Ui.Feldobtad a mai napom pedig már azt hittem nem lehet rosszabb!!
    ui2: gyorsaan köviit :*

    VálaszTörlés