67. Rész

Kómásan ülök fel az ágyban. Karja lecsúszik csupasz hasamról. Szememet dörzsölve nyúlkálok le a földre, mikor végre megtapintok valami ruhafélét. Kipattanok az ágyból és átbújtatom fejemet, majd kezeimet pólóján. Csípőmmel leviszem a szekrénye oldalát, mire morogva, halkan kinyitom az ajtót és eltámolygok a fürdőig. Szomjas vagyok... túl sötét van. Nem látok semmit. De, ha villanyt kapcsolok, szerintem felkelnek. A konyhába nincs kedvem lemászni. Óvatosan, továbbra is alkalmazva minden osonási képességemet hajnali három tájékán megyek be a fürdőbe. Nem kapcsolok villanyt, azt hiszem, kiégne a retinám. A csapot csak megtalálom. Kissé tapogatózok, majd megnyitom és tenyereimből inni kezdek. Apró puffanás, mire összerezzenek. Aztán rögtön mégey, erre pedig már ki is egyenesedem. Nem jön más hang... elzárom a csapot, bár majdnem leverek egy poharat, így heves szívveréssel kapok utána. Lassan indulok vissza, az oldalam nem örülne még egy tárgynak. Kiérek a fürdőből, kezemet a falra rakom és végig rajta tartom, legalább a folyosón tudjak végigmenni normálisan. Az ajtó kivágódik előttem, Zayn meg megindul már felöltözve a lépcső felé. Én meg még mindig álmosan nézek utána. Homlokomon megjelennek a ráncok, ahogy megpróbálom felfogni.

- Malik... hova a faszomba mész? - kérdem meg értetlenül, suttogva, mikor már a lépcsőn indulna meg lefelé, én pedig végleg összezavarodom. Ő megtorpan, látom a körvonalait, ahogy lassan visszanéz rám.

- Zoe? - hördül fel értetlenül, én meg felsóhajtok, ahogy megértem.

- A ruháimba nem akadtál el útközben, mondjuk? - motyogom fáradtan, ahogy belezuhanok az ágyába. Oké, gondoltam, hogy először nem fogja elhinni, hogy itt vagyok, főleg ébredés után. De, hogy ennyire nem.

- Baszd meg! - morogja, ahogy becsukja a szobája ajtaját és ledobálja magáról a ruhákat.

- Ühüm - motyogom vissza neki már félálomban. Befekszik mellém, maga felé fordít és megcsókol. Félálomban lévén, eltelik jó pár másodperc, mire feleszmélek és visszacsókolok neki. - Nyugi - suttogom neki, ahogy hozzábújok ismét csupasz mellkasához.

- Szeretlek... - szorít magához, én pedig nem bánom.

- Kapcsolhattál volna villanyt - röhögöm el magam, ahogy átölelem mellkasát. Fogalmam sincs, hogy válaszol-e, vagy sem... az álom túl gyorsan nyom el. Azt hiszem, a testem be akarja pótolni azt az egy hónapot...

---

Meleg levegő a nyakamnál. Felmordulok és nyújtózkodóm egyet, ahogy érzem, hogy ajkai súrolják a bőrömet. Fáradtan fordulok a hasamra és fúrom fejemet a párnába.

- Figyelj, nem akarlak stresszelni, de itt vannak a papámék - suttogja halkan, mire a szemeim kipattannak.

- Hogy mi?! - ülök fel rögtön, ahogy megfordulok.

- Mondom, nyugi - neveti el magát.

- Melyik papádék?! - kérdem rákapva a tekintetemet, ahogy az adrenalin zubogni kezd bennem. Félek embereket megismerni! Főleg az ő családját... te jó ég...

- Walter - mosolyodik el, mire én felsóhajtok. Oké, azt tudom, hogy jó arc az öreg. Yaser ágáról nagyszülők, szóval pakisztániak. Zayn eléggé jóba van vele, na, de azért én még félhetek, nem?! Kiugrok az ágyból és rögtön kutakodni kezdek. Lábaimat egy sima, világos farmerba bújtatom, felveszem a szürke pólómat, amelyik rövid ujjas. Kicsit sötétebb szürke, az elején pedig, valahol a mellkasom táján egy kis rajzolt figura van, rajta egy Hannibal Lecter maszkkal és láncfűrésszel a kezében, amit maga után húz, na meg persze egy kis vércsík, ami az oldalamig fut.

- Ennyire nem kell beöltözni, nyár van - emlékeztet, ahogy az ágyán ül.

- Kuss! - emelem fel a kezeimet, ahogy a hajamat kezdem kifésülni, eléggé szenvedősen.

- Mit izgulsz? - röhög fel, ahogy ellépked felém. Csípőjén hanyagul lóg egy melegítő, felsőteste szabadon és így az ütések nyomai is könnyedén meglátszanak rajta.

- Vegyél fel pólót! - fintorodom el, ahogy lerakom a fésűmet.

- Na ez nem egy szar ötlet - lép el mellőlem a szekrényét megcélozva. Magára kap egy zöld pólót, én pedig számat rágva toporgok a szobája közepén. - Harvard - néz rám unottan, mire szemeim elkerekednek és a légzés nehezebb lesz. - Na látod?! Van rosszabb, mint lemenni és rájönni, hogy a nagyszüleim máris bírnak téged - mutat az ajtaja felé egy mosollyal.

- Te buzi - csapok rá óvatosan a hasára, de még ettől is kissé előre görnyed.

- Legalább kegyelmes vagy - motyogja, ahogy kissé lassabban indul meg utána. Talán a fájdalom miatt.

- Te menj előre - torpanok meg a lépcső tetején.

- Hölgyeké az elsőbbség - néz rám oldalra biccentve a fejét. De, ahogy arcom szinte megnyúlik, ő úgy indul meg előttem röhögve. Persze... neki ez semmi! Hiszen ő ismeri őket! - Hello - köszön leérve a lépcsőn. - Ő Zoe. Zoe most fél. Zoe most megfog ütni. Zoe a barátnőm - hadarja el, ahogy elsiet mellőlem, én meg égő arccal utánanézek. Ahogy elsiet, Trisha úgy ad neki egy tockost, mire elröhögöm magam.

- Sokat hallottunk már rólad - lépked elém Walter. Feketeszén haja eléggé kecsegtető, reménykedem, Zaynnak is ilyen lesz ennyi idősen. Mosolya miatt én is elmosolyodom és már értem, honnan van Zayn és Yaser csajozós mosolya. Szeme kék, rikítóan kék, eléggé mélyrehatónak tűnik. Szeme sarkában a ráncok nem éppen az öregséget juttatják eszembe, hanem az életet. Ráncok itt-ott, a kezein is észlelem őket, de a kisugárzása?! Ezt meg kell tanulnom.

- Úgyszintén - mosolygok vissza rá.

- Azt hallottam, tudsz franciául - szólal meg az említtet nyelven rögtön, én pedig érzem, hogy arcomra kiül a meglepődöttség.

- Nem olyan jól - rázom meg a fejem. Ritkán beszélek franciául. Jobban mondva, félek franciául beszélni. Esetleg csak olyanokkal, akiket nagyon ismerek. Például Li. Zayn előtt is félek még, hátha elbaszok valamit.

- Ne merd, Walter! - hördül fel Trisha, ahogy az asztalra lerakja a sütiket.

- Jaj, kedvesem - nevet fel Walter, ahogy rám kacsint.

- Ő, meg én, úgy csináljuk, mint te, meg Li - szól hozzám lazán Zayn. Oké... lehet velem van a baj, de, hogy lehet ennyire szexi, ahogy egy másik nyelvet beszél?!

- Remek - vonom meg a vállam.

- Én Samira vagyok - lépked elém az öreg hölgy. Gondolom, ő lehet Zayn mamája, bár róla őszintén megmondom, nem sokat hallottam, viszont az ő haja is fekete.

- Ne beszéljetek franciául! Ez olyan, mintha suttognátok! - mordul fel Yaser.

- Még mindig zsémbes - röhög fel Walter, mire szám elé rakom a kezemet és halkan felnevetek. - Gratulálok, öcsi - vált vissza könnyedén, ahogy Zaynt megszorongatja.

- Köszönöm - mosolyodik el.

- Ünneplek a kölyökkel - int hátra és már meg is fogja Zaynt és a hátsó kertbe rángatja.

- Értsd; cigizik vele egyet sunyiban - morogja Yaser. - Komolyan, ez pszichológia értelemben is normális, hogy érettebb vagyok apámnál? - néz fel rám kérdőn, ahogy panaszosan a szájába töm egy sütit.

- Igen - nevetem el magam, ahogy lehuppanok a székbe.

- És mióta ismered Zaynt? - kérdi meg Samira.

- Hát, lassan egy éve, azt hiszem - villantok rá egy barátságos mosolyt.

- És mióta vagytok együtt? - vonja fel a szemöldökét, mire és beharapom alsó ajkamat és Trishára nézek.

- Pár hónap - segít ki ő engem, mire küldök neki egy titkos köszönöm-öt.

- És jól megvagytok? - fordul felém mosolyogva.

- Azt hiszem - fintorodom el. Oké... kezdek zavarban lenni.

- És te is cigizel? - vonja fel a szemöldökét, mire szemeim elkerekednek.

- Igen - bólintok rá kissé feszülten.

- Inni is szoktál? - dől hűvösen hátra.

- Akárcsak Zayn - vonom meg a vállam.

- Így nem lehetsz erélyes nő - csóválja meg a fejét makacsul.

- Samira, állj le, kérlek! - hördül fel Trisha és látom, hogy kínosan érzi magát. Hát még én.

- Ugyan már! Hát ez az igazság, mire fogja így vinni az életben? Cigi, alkohol?! Megvetendő az egész - legyint felém és még tekintetét is elkapja tőlem. Zsebemben szólni kezd a hangos dubstep és csak felhördül. - És még társaságban is telefonál, mi lehet ilyen fontos?! - teszi hozzá mellékesen, megvetően, én pedig ránézek a kijelzőre. Számok... a tegnapi szám.

- A jövőm, például - vetem oda idegesen, ahogy felállok és felveszem a telefont - Jó napot - köszönök bele, ahogy kilépek a bejárati ajtón. Hátul vannak Zaynék. Nem fogok zavarni. Itt pedig nem fognak hallani.

- Tegeződhetünk, már megbeszéltük. Túljutottál a sokkon? - kérdi felnevetve.

- Azt hiszem, igen - motyogom a hajamba túrva, ahogy leülök az ajtó elé.

- Szóval, mikor tudnál eljönni az elbeszélgetésre? - hangja könnyed, azt hiszem, ő még fel sem fogta, mennyi mindent jelent ez pár embernek.

- Fogalmam sincs. Mikorra kéne mennem? - kérdem meg kissé remegő hangon.

- Amikor szeretnél. Persze jó lenne előbb. Esetleg, már ma - nevet tovább.

- Nem hiszem, hogy ennyi idő alatt sikerülne annyi pénzt összeszednem, ami az utazáshoz elég lenne - hangom remeg... nem tudok mit tenni. Az, hogy erről beszélek... hogy ez komolyan igaz, az... túl sok.

- Ezt mi álljuk, kedvesem! - csattan rám rögtön.

- Ohh... - hökkenek meg. - Elnézést, semmit nem tudok - sóhajtok fel, felhúzva a térdeimet.

- Igen, megértem - feleli könnyedén. - Olyan srácok jelentkezhettek, akik még a huszonhárom éves korhatárt nem ütik meg. Mindegy, milyen átlag, mindegy, milyen körülmények és modor. Ha az adott részben, amire jelentkeztek a legjobbak, akkor fel is vesszük őket. Persze, azért ennyire nem egyszerű. Huszonöt helyet hirdettünk meg, de felőlünk egy sem kerül be, ha nem produkál a különbözeti vizsgákon négyesnél jobb átlagot - szögezi le komoran.

- Négyesnél jobb átlag gimis tantárgyakból, úgy, hogy csak most kezdtem és ez is előkészítő év volt?! - hördülök fel lesápadva. És érzem, amint a gyomrom ismét fordul egyet.

- Mégis csak a Harvard - sóhajt fel a nő. - Nos, akkor, tudnál mondani egy időpontot, hogy mikor tudsz idejönni? Itt úgyis mindenre válaszolunk - közli lazán, mire felnyögök.

- Öh... nem tudom. - vallom be őszintén.

- Rendben... öt nap múlva? Megszervezzük neked az utazást névre szólóan, csak fel kell ülnöd a gépre - mondja lassan és szinte biztos vagyok benne, hogy a gépen nézi a szabad időpontokat.

- Jó - bólintok rá lazán.

- Akkor írunk majd e-mailt. További szép napot! - hangja csicsergős, de meg sem várja, hogy elköszönjek, ki is nyom. Az ajtó kinyílik mögöttem, én pedig leengedem a telefont tartó kezem és fejemet a térdemre hajtom. Öt nap...

- Ki volt az? - kérdi Zayn, ahogy leül mellém.

- Harvard - vonom meg a vállam, felé fordítva a fejem.

- Mit mondott?

- Öt nap múlva megyek a beszélgetésre - fintorodom el, ahogy átnézek az út túloldalára.

- Akkor nem hiszem, hogy el tudlak kísérni - szólal meg halkan, mire elmosolyodom.

- Nem is kell - rázom meg a fejem, ahogy felállok.

- Ha tudok, ígérem, hogy elszabadulok, csa...

- Nem kell! - közlöm erélyesebben, mire kissé megdermed.

- Gáz van, Babe? - vonja fel a szemöldökét, mire felpillantok rá. A mamája közölte, hogy semmire sem viszem és értéktelen vagyok...

- Nincs - motyogom, ahogy benyitok.

- És mi? - röhögi el magát, visszahúzva az ajtóból.

- Javadd, nem szeretnél inkább bejönni, ha már lejöttünk ide? - kiabál ki hozzánk Samira.

- Mindjárt - kiabál vissza Zayn. - Szóval? - hajol le hozzám kissé, kíváncsian.

- Menj, a nagyid hiányol - lököm be morogva, majd magunk után becsukom az ajtót.

- Az unokám oda, meg vissza van érted - nevet rám Walter a fotelben ülve.

- Én is érte - súgom oda neki halkan, ahogy leülök a kanapéra. Ő csak hangosabban felnevet, de érzem Samira égető és megvető tekintetét. Felé fordítom a fejem és a szemébe nézek, mire ő elfordul tőlem. Zayn karja alig feltűnően simul az enyémhez, felé fordulok, érzem a kérdéseket, amik belőle áradnak. Fejemet megrázom, mire előre fordul.

- És most mi lesz, hogy továbbjutottál ebbe a ki, mit tud-ban? - kérdi Samira egy édes mosollyal. Az unokája legalább kiérdemli.

- Tehetségkutató - javítja ki Zayn. - Pár nap és jön a következő forduló, aztán majd elválik - vonja meg a vállát lazán.

- Drukkolunk ám - teszi hozzá Samira, én pedig olyan erős kényszert érzek, hogy elővegyem a telefonom és abba mélyedjek bele. De gáz lenne, ugye? Walterrel szemben legalább is az lenne. De őt bírom. Tudom, hogy őt Zayn is bírja. Talán nem véletlen nem mesélt Samiráról. - De, ha nem jönne össze, akkor még mindig elmehetsz rendes állást keresni - mosolyodik el lágyan, én pedig ráemelem a tekintetemet. Nem, kicsit sem játszom meg magam. Olyan gyűlölettel nézek rá, amilyet most már érzek is iránta.

- Rendes állása lenne, főleg, mivel ez az álom munkája - közlöm ridegen a szemeibe bámulva. Nekem senki ne szólja le Zaynt... őt ne.

- Ne haragudj meg, angyalom, de ez egy családi beszélgetés - förmed rám, bár még igyekszik kedves lenni.

- Elnézést - lököm oda neki lazán, míg megindulok a hátsó kertbe. - Maradj, nem baj - szólók még vissza franciául Zaynnak, aki látom, hogy rögtön felállna. Kilépek a hátsó kertbe, ellépdelek a kis asztalig és a rajta heverő arany Malbiból kiveszek egy szálat. Frusztráltan gyújtom meg, de nem nézek be a házba. Nem köt le annyira. Meglepő lett volna, ha a családja minden tagjával kijövök. Talán megtudnám magam szerettetni vele. De semmi kedvem. Minek? Beleszívok a cigibe és magam mellé engedem a kezem, ahogy letüdőzöm a füstöt és kinézek a kerítésen át. Kissé kétségbe esetten szívok bele újra a cigibe. Meddig tudom húzni azt, hogy visszamenjek? Mert vissza kell mennem. Elröhögöm magam, a füst pedig nagy adagokban tör ki a számból. Leülök a fűbe, lábaimat kinyújtom. Lábfejeimet nézem, amint jobbra, majd balra mozgatom őket. Nem... semmit sem kell. Ha nem akarok visszamenni, akkor nem fogok. Családi beszélgetés? Jó... majd később bemegyek. Mosolyogva szívok újra a cigibe. Kezeimmel hátul megtámaszkodom, fejemet az ég felé fordítom és kifújom a füstöt. Csak azért, mert iszok, vagy, mert cigizek, nem lesz belőlem senki?! Már miért is ne lenne? Hallom az ajtó hangját mögöttem, mire fejemet hátra ejtem és látom, amint Zayn felém sétál, már fejjel lefelé teszi ezt. Legalábbis az én szemszögemből.

- Mondtam, hogy maradj - vetem oda neki, ahogy leül mellém.

- Családi beszélgetés. Kijöttem a családomhoz - válaszol flegmán, elvéve kezemből a cigit.

- Hülye vagy - nevetem el magam.

- Nem... az a hülye, aki elhitte, hogy szidhat téged - beleszív a cigibe és el is nyomja.

- Ő a mamád, ne csináld ezt! - lököm meg a vállát, mire megrázza a fejét.

- Van egy fontossági sorrendem - fordítja felém a fejét, mire elmosolyodom.

- Rakj hátrább, a végén jobban megutál - nevetem el magam.

- Tökéletes helyen vagy - szólal meg egy mélyebb hang, ráadásul franciául, mire oldalra nézek Walterre. - Elnézést érte - int a fejével befele -, mostanában zsémbes - kuncog fel, ahogy könnyedén leül mellénk a fűbe.

- Nem baj - mondom zavartan rögtön.

- Na jó, takarodjunk valahova inni - sóhajt fel Walter és már fel is áll. Zayn nevetve áll fel szintén, majd húz fel.

- Hátsó ajtó - rántja felénk Waltert, én meg értetlenül nézek a két Malikra.

- Csak meg ne tudja az asszony - kuncog fel, ahogy kiosonunk a kapun. - Szerencsés vagy, kölök - biccent felénk, ahogy Zayn összefűzi a kezeinket.

- Ezt tudom - mosolyodik el, ahogy magához húz a derekamnál fogva.

- Hát ez fura - nevetem el magam, ahogy a háztól két utcára lévő kocsmába beülünk.

- Hogy a barátod nagyapjával sunyiban iszol? - nevet rám, ahogy az asztalra könyököl.

- Sztorikat hallottam már, de élőben sokkal jobb fejnek ítélem meg - vonom meg a vállam, ahogy hajamat átdobom a baloldalamra.

- Tegeződjünk, drágám - rak le elém egy pohár leot mosolyogva.

- Részemről az öröm - emelem felé a poharam, mire koccint velem és meghúzzuk a poharat.

- Őt megtartod, ez a joker kérésem - mutat rá Zaynra egy féloldalas mosollyal. És már értem, hogy ez a mosoly generációról generációra öröklődött.

- Biztos erre lövöd el? - vonja fel a szemöldökét.

- Megkérdőjelezel?! - hördül fel Walter, mire elröhögöm magam.

- Mi az a joker kérés? - nézek rá Zaynra értetlenül.

- Mindkettőnknek egy kérése lehet a másikhoz. Amit tutira teljesíteni kell. Ő még nem lőtte el, én most igen - kacsint rám, ahogy felém nyújt egy cigit.

- Nem hiszem, hogy erre kéne, megtartom én enélkül is, nincs ebbe beleszólása - nevetem el magam, mire Zayn kis híján visszaköpi az ő piáját.

- Tuti rád megy el a jokerem - röhög fel hangosan, ahogy én meggyújtom a cigim.


Kukucs! Íme a rész, remélem tetszeni fog. A blog átlépte a napi 1000 oldal megjelenítést először a történelmében ami nektek nem jelent semmit. Nekem annyit hogy egy gáz örömtáncot lenyomtam itt a székemben szóval nagyon köszönöm! Ahogy a plusz féliratkozókat is, ismét úgy érzem van miért írnom:) Imádlak titeket és nagyon szépen köszönöm az összes komit, lelkesítést, pipát és feliratkozót plusz az időtöket amiket rám szántok!

Ui.: a részek ismételten két naponta fognak jönni:)