2016. március 16., szerda

55. Rész

- Szeretnél ma valahova elmenni? - kérdi meg Zayn, én pedig a fejemmel felé fordulok. Túl vagyunk egy olyan napon, ahol csak a kanapén fekszünk és tévézünk. Beszélgetünk simán és nem csinálunk semmit. Tetszett... komolyan. Kezdem megérteni, miért imádják a lányok, ha van barátjuk. Ezek az összebújós napok néha-néha kibaszott jók tudnak lenni. Kár, hogy nincs pasim. Éljen!
- Aham - válaszolok lazán, ahogy visszafordulok a tévé felé, amiben éppen az Amerika Kapitány megy. Zayn és Marvel... szerintem az első szerelme mindig is a képregények lesznek. Aztán a deszkája. Harmadiknak a családja és negyediknek mehet a kiválasztott szerencsés lány is.
- Merre? Kikkel? - kérdi halkan a fülembe motyogva, ahogy szemét továbbra is a tévén tartja.
- Nem tudom - vonom meg a vállamat jobban hozzábújva.
- Oké, akkor szervezek valamit - pattan fel rögtön, én meg értetlenül nézek utána, ahogy egyszerűen eldőlök a kanapén, lévén már nincs, aki megtartson. Kissé felpörgött, jobban mint kéne, nem?
- Elküldtem Patricot - huppan le mellém Wali, ahogy a tévére mered.
- Gratulálok - pacsizok le vele, mire ő fintorogva belecsap. - Később jobb lesz ám - lököm meg őt a vállammal, ahogy felülök mellé.
- Ja, remélem - bólogat unottan.
- De jobb így - mosolygok rá, mire felém pillant, kétkedve.
- Hogy szeretem egy kicsit, de inkább megszakítom vele a kapcsolatot, mert egy pöcs? - neveti el magát. - Valóban az, csak most még olyan "meh" - vonja meg a vállát, én meg kissé kikerekedett szemekkel elnézek az ajtó felé, hogy ne lássa az arcomat. Picsába... ezt a beszélgetést nem akarom folytatni. - Te, hogy vagy Zaynnal? - kérdi hátradőlve egy sóhajjal.
- Úgy, mint te Patriccal - mosolyodom el, ahogy hajamba túrok. Szemöldökét felvonja és felém kapja a fejét.
- Mármint? - néz rám továbbra is kissé félve.
- Hogy szeretem - vonom meg a vállamat.
- De megszakítod vele a kap... Zoe! - hördül fel felpattanva, mire felé pillantok.
- Annyit mondtam, hogy szeretem - nevetem el magamat, kissé talán idegesen.
- Ne, mondd, hogy félre értem és kamuzz inkább - fehéredik le megdermedve a nappalijuk közepén.
- Tényleg félre érted Wali - nevetek rá, ahogy visszahúzom a kanapéra.
- De ha itt hagyod, akkor én nem tudom, hogy mit csinálok. Nem, hogy én! Ő! - túr bele a hajába, mire végigsimítok a felkarján.
- Nyugi - nézek rá mosolyogva, míg belülről tényleg elhiszem, hogy soha nem fogom itt hagyni Zaynt.
- Öltözz - ránt fel engem a kanapéról Zayn.
- Hova? - nézek rá értetlenül.
- Vedd csinosra a formát, kicsit csinosra - lökdös a szobája felé.
- Hova megyünk? - fordulok hátra, hogy megálljunk egy percre.
- Mindenhova, na! - lökdös tovább a szobájába.
- De hova öltözzek?! Most, ha Danny-ékkal megyünk, akko...
- Kettesben - válaszol rögtön, mire mérgesen ránézek, ahogy belök az ajtaján.
- De milyen helyre?! - hördülök fel széttárva a karjaimat.
- Meglepetés te picsa, legyél félig kicsit csinibb, mint általában... vagy... áh ne. Csak öltözz fel - legyint le engem és már be is csukja az ajtaját, én meg ott maradok elképedve a faajtót bámulva. Felsóhajtok és a hajamba túrok... oké. Most hova öltözzek fel és hogyan?! Szinte minden itt lévő ruhámat kiszórom, kinézek az ablakon és a sötét felhőkből ítélve, nem igazán kéne most rövidnacit felhúznom. Kiveszem a szűk, fekete sima farmer gatyámat. Beleerőszakolom magamat, majd felveszek egy fekete melltartót is hozzá. A földön lévő ruhák közt keresgélem azt az inget, amire nekem most szükségem van. Emlékszem, hogy elraktam! Felnyögök, amikor végre megtalálom. Felpattanok és rögtön bele is bújok. Az anyaga eléggé könnyű, olyan kis simogató. Jó benne lenni. Beletűröm az alját a gatyába, hogy buggyos legyen, a vállait megigazítom magamon. A kulcscsontom látszik, plusz egy viszonylag mély dekoltázs. De a kis melleknek előnye is van! És az, hogy ezt hordhatom! Nagyobb a dekoltázsa, mint amiket viselni szoktam, de nem látszik semmi sem. A ruhatervezők az olyanokra is gondolnak, mint én! Ez azért megnyugtató. A hajamat kifésülöm és alsó ajkamat rágcsálva végignézek magamon. A nagyon sötétbordó ing továbbra is rohadt jól passzol a hajamhoz. A fekete gatyában nincsenek is olyan rossz lábaim. A bakancsomat felkapom magamra, de nem fűzöm be. Kissé lötyög a lábamon, de hű maradok magamhoz! Nem tudom, hogy a hajammal kéne-e csinálnom valamit, vagy nem. Ha összekötöm, Zayn úgyis szétszedi. Kifújom a levegőt és végül úgy döntök, hogy szerintem így kész vagyok. Kinyitom az ajtót és ahogy kilépek Zaynba ütközöm, amint éppen jön felém. Kissé hátrább lép és végig mér. Látom, ahogy alsó ajkát beharapja és bólint párat. - Hát izé... ja... valami ilyenre gondoltam. Nem ennyire szexire, de... aha - nyögi ki végül, mire elmosolyodom. Imádom, hogy néha ennyire képes ledöbbenni. Fekete farmerjában és laza fekete-szürke kockás ingében eléggé dögösen néz ki. Kissé jobban, mint általában. Megtudnám szokni. Lehúzom magamhoz és nem kell neki elmagyaráznom, mit akarok. Megcsókol, de csak gyorsan, kissé kapkodósan.
- Min izgulsz, Malik? - nézek fel rá nevetve, ahogy megfogja a kezemet és lefelé kezd húzni. Elmosolyodik, féloldalasan. Végig nézek rajta ismét, tetszik, ahogy az inge fel van tűrve a könyökéig. Meg úgy ő is... mindenhogy.
- Léptünk - kiabál be, mire Trisha mosolyogva felénk pillant és már ki is vagyok rángatva a házból. Négy óra körül nem tudom, milyen programhoz kell magamat kissé csinibbre venni. A taxin meglepődök és mikor rájövök, hogy tényleg miattunk van, egyenesen értetlenül pillantgatok Zayn felé, aki csak egy magabiztos mosollyal néz kifelé az ablakon. A taxi anélkül indul el, hogy Zayn akármit is mondana. Ez kicsit több szervezés, mint amit ő fél óra alatt össze tudna hozni. Vagy nem?! Egyik karja az ülésen pihen mögöttem, én pedig inkább hozzá bújok. A taxisofőr olyan fura vigyorral méreget minket, kicsit ijesztő. Zayn meg csak mosolyogva néz ki az ablakon.
- Hova megyünk? - kérdem suttogva, mire látom, hogy mosolya még szélesebb lesz, de nem válaszol. Lábam idegesen kezd járni. Mozi? Tuti nem... Zayn annyira nem sablonos. Óvatosan pillantok fel rá, ugye nem annyira sablonos? A város olyan részén járunk, amit még nem is láttam. Pedig velük mentem már jó pár helyre. Csodálkozva nézek ki az ablakon. Érzem magamon a pillantását, de nem zavar. Nem tudtam, hogy Bradfordban vannak ilyen helyek is. Azt hiszem, csak most realizálom, hogy ahol ők laknak, az tényleg a szar környék. A taxi megáll, én meg Zaynra pillantok, aki kiszáll a másik oldalon. Oda sétál az én felemre és kinyitja az ajtót, míg egyik kezével rátámaszkodik és kérdőn lehajol hozzám.
- Bent maradsz, vagy jössz? - kérdi a fejével hátra biccentve.
- Hát izé... hova? - kérdezek vissza bizonytalanul, mire elneveti magát. Megfogja a kezemet és kihúz a taxiból. - Nem kéne fizetni? - kérdem értetlenül, ahogy becsapja az ajtót és húzni kezd maga után.
- Annyira realista vagy - forgatja meg a szemét, mire értetlenül ránézek.
- Te meg titokzatos - motyogom neki, mire megáll előttem és lemosolyog rám.
- Semmi sikítás, viseld felnőttként - motyogja a fülembe, ahogy szemeimet eltakarva vezetget előre.
- Zayn? - szólalok meg kissé bizonytalanul a felnőtt csevegést meghallva. Elhúzza a kezeit a szemem elől és a szám úgy nyílik el. Kezemet a szám elé kapom és visszatartom a sikítást, ami feltörne belőlem legszívesebben. Ott állok az aula közepén és a kibaszott nagy feliratot bámulom, miszerint: Pszichológiai előadás: Nárcizmus, empátiahiány, avagy énközpontúság. Amint felfogom mit látok magam előtt és, hogy ez mit jelent, már meg is fordulok és a nyakába ugrok szinte. Szorosan húzom magamhoz és képtelen vagyok akármit is mondani. - Köszönöm - nyögöm ki végül, közvetlen a fülébe, ahogy ő nem törődve a sok emberrel lazán átkarol engem és megtart. A lábaim a levegőben lógnak, de annyira nem érdekel!
- Reméltem, hogy tetszeni fog a téma - kuncog fel, ahogy lerak a földre.
- Ki tartja? - kérdem izgatottan, mire alsó ajkát beharapja, aztán száját elnyitja... aztán megint összecsukja a száját.
- Dr... - kezd bele, ahogy nyel egyet.
- Oké, többet kaptam, mint valaha is vártam volna, nem vagyok telhetetlen -  nevetem el magam, mire elmosolyodik. Megfogja a kezemet és elkezdünk befelé sétálni.


x--- Zain Malik ---x


Leülök, ő pedig mellém. Izgatottan várja, hogy elkezdődjön. Sokat azért nem kell izgulnia, mi is az utolsók között voltunk, akik beestek. A fények a színpadra mennek, én kényelembe helyezem magam. Tudom, hogy szart sem fogok érteni abból, amit magyarázni fognak, de ha ő ezt szereti, akkor kibírok egy órát érte. Vagy többet...
- Dr. Ranschburg J. - néz rám mosolyogva, én pedig bólintok. Pedig nem... nekem semmit sem mond ez a név. De akkor ő ismeri és szereti. Hát akkor az már valami!
- A fiatalkorú bűnözésről írtam, vagy követtem el egy könyvet - kezdi el az öreg férfi. A hangja már reszelős, látszik, hogy az idő felette is eljárt, de abban biztos vagyok, hogy okos. Ha Zoe szereti, akkor valószínűleg lángelme. - Ez nemsokára meg is fog jelenni! - rázza meg az ujját, ahogy már most ide-oda sétálgat a színpadon egyszerű, szürke zakójában és gatyájában. Egyik keze a zsebében, másikkal gesztikulál. Ősz haja kissé gyér és borostája sem éppen rendezett. De hát a nagy elmék nem a részleteket keresik, ugyebár. - És pontosan azt próbáltam elemezni benne, hogy a legsúlyosabb bűnözőknél, akiket zöldfülű pszichopatáknak nevezünk. És sajnos egyre több van! Szóval azokról van szó, akik fiatalok... pár évvel ezelőtt történt... - Szemöldök ráncolva figyelem a férfit. Hát, a mondandója az csapongó, az biztos. Zoe viszont rendíthetetlenül figyel. - Egy tizenhat éves kislány, Amerikában kapott egy puskát. Azt hiszem, ajándék volt a szülinapjára - tárja szét a tenyerét és tökéletesen értem, hogy felesleges információ, de azért megemlítendő. Hát az öreg tud valamit a testbeszédről is, az biztos. Bár néha Zoe is olyan könnyedén mond el dolgokat anélkül, hogy kinyitná a száját. - A házukkal szemben volt egy óvoda. - fintorodik el a férfi, mire a nézőközönség máris tudja, mi fog következni. - Két óvodás gyerek meghalt, kilenc megsebesült. És amikor döbbenten elkezdték kérdezni a kislányt - tárja szét mind a két karját és bár hangja reszelős, kissé nehezen érthető, mégis tökéletes a hangsúlyozása -, hogy mi az úr istent csinált?! Mi volt ez?! - kiabál fel szinte. Hát az előadás mód az pöpec! - Akkor ez a gyerek azt mondta rezzenéstelen arccal, hogy; utálom a hétfőket. - meglepődöm. Nem pont erre számítottam. - Valamivel felkellet dobni a napot. Tetszenek érteni? - néz végig rajtunk, de csak amolyan költői kérdésnek szánja nekünk. - Amikor tavaly, egy kilenc éves kisfiú belökött a medencébe egy három éves gyereket, mert kíváncsi volt rá, hogy milyen az, amikor valaki megfullad! - vonja meg a vállát egy szomorú mosollyal. Oké, ezek a sztorik durvák. Zoe durva. Miket hallhat és tanulhat egy pszichológus?! Te jó ég... hogy gondolkodhat valaki így?! - Hagyján, de még oda húzott egy széket! Mert nem látott jól és felmászott a székre, hogy jobban lássa. Onnan végig nézte, aztán visszarakta a széket és szépen haza ment - csóválja meg a fejét. Hangja annyira közönyös, hogy tényleg nem akarok belegondolni, milyen brutálisabb esetekről tudhat. - És amikor faggatták őt is, látszott rajta, hogy első sorban az érdekli, hogy ő van a középpontban! Hogy mindenki rá figyel és fel sem merült benne az a furcsa érzés, amiről mindannyian elég sokat tudnánk mesélni - mutat végig a közönségén -, amit mi csak bűntudatnak hívunk - hajol előre kissé. Két kézzel olyan szinten tudja legesztikulálni az egész mondandóját, hogy kényszert érzek ahhoz még én is, hogy megtanuljam ezt valahogy. - Meg sem érintette őt ez. Mert valahol, az emberi fejlődésben, a lélek fejlődésében ez a hihetetlenül emberi vonás! Ami minden törvénynél hatásosabban és biztosabban akadályoz meg bennünket abban, hogy ilyen drámai bűncselekményeket elkövessünk, ez valahol elakadt. Nem fejlődött ki - csapja össze a kezeit, én pedig elfintorodom. Hát ez gázos. Elmeséli egy kísérletét, hogy egy oviba ment. Eljátszotta, hogy az ovisok játék közben bántották, aztán nyomon követte azok életét, akik nem mutattak erre reakciót. Nem értem, miért nem segített nekik inkább?
- Szerinted tudja, hogy ez befolyásolható? - kérdi suttogva Zoe, kissé közelebb dőlve hozzám.
- Mármint? - nézek le rá értetlenül.
- Hát, nekem nincs bűntudatom, ha nem akarom, hogy legyen - vonja meg a vállát, én meg értetlenül lenézek rá.
- Egy zöldfülű pszichopatába vagyok szerelmes - temetem egyik tenyerembe az arcomat, mire ő halkan felkuncog. Összefonja a kezünket, én pedig nem ellenkezem miatta. Danny-nek biztosan el fogok dicsekedni azzal, hogy mi nem küzdünk a karfáért, mint ő meg az összes többi csaja. Az előadás folytatódik, Zoe továbbra is figyel minden egyes szóra. Azt hiszem, ha a pszichológusok megtudnák, Zoe mekkora mértékben képes irányítani a saját érzéseit és megnyilvánulásait, kísérleti patkánynak használnák. Talán ez az egyik dolog, ami miatt félek tőle, hogy tudom, hogy ha nagyon akarná, azt is képes lenne megváltoztatni, hogy szerelmes belém. És ez ijesztő. Nem csak az a része, hogy erre képes, hanem, hogy eldönti és tényleg nem érzi azt a valamit, vagy éppen tényleg érzi. Felnevet és rájövök, hogy mellettünk mindenki nevet, de fogalmam sincs min. Na, nem mintha ez engem annyira érdekelne. Annyit tudok a nárcizmusról, vagy miről, hogy Zoe nevelőapja is ilyen. Illetve, hogy Zoe majdnem mindent tud erről. Ezt az estét is már akkor megszerveztem, mikor kiderült, hogy eljön ide. Hát azért, egy ilyen előadással csak nem lőhetek mellé, nem?! Oké, mondjuk a taxit nehéz volt elintézni, hogy előre fizethessek és még emlékezzen is rá, hogy márpedig ide kell hoznia, de azért csak sikerült. Remélem, élvezni fogja az est többi részét is. De, ahogy ránézek, rá kell jöjjek, hogyha ezután egy izzadt edzőterembe vinném, ő azt is élvezné. Legközelebb emlékeztetnem kell magam, hogy ne mondjam neki, hogy öltözzön fel csinosan... ez az ing. Minek vannak neki ilyen ruhái?! Ahogy ez a mélybordó felső áll neki... hosszúak az ujjai, csuklójáig érnek. Az anyaga puha, jó érzés... mint a bőre. Kicsit átlátszik, de tényleg éppen, hogy. Viszont szerintem, ha nem látszana is át, képes lennék meglátni, hogy a fekete csipke melltartója van rajta. Hogy én, hogy szeretem ezt a darabot. Főleg, ha már csak majdnem ez van rajta. Alsó ajkamat beharapom és igyekszem a férfira figyelni, de szerintem ő is megértené, hogy képtelen vagyok, mikor Zoe mellettem ül. Lopva nézek végig lábain és elmosolyodom a bakancsán. Hát igen, Zoe mindig is Zoe marad. De bántóan igazságtalan, hogy még mindig elegánsan néz ki. Örülök, hogy a haját hagyta csak így, simán. Szeretem, mikor kiengedi. Azért erre a hajra még az ő helyében is büszke vagyok. Saját magamat megerőszakolva kezdem figyelni a férfit, ahogy tovább magyaráz a nárcizmus kialakulásáról.
- Mert Oscar Wilde írta meg először - a név hallatára az agyam visszavándorol a sötét mezőkről és rájövök, hogy még mindig az előadás megy -, hogyha egy ember beleszeret saját magába, az egy életre szóló románc kezdete! - mosolyodik el, Zoe pedig rám pillant. Azt hiszem, egy amolyan "irodalomról van szó és tudom, hogy csak ezt élvezed" mosollyal ajándékozz meg, én pedig felnevetek. Az előadás tovább folytatódik, Zoe figyel. Figyel itt mindenki, csak én járok valahol teljesen máshol. Talán mert mindenki a pszichológia miatt van itt, én pedig nem. Talán már másfél, vagy két órája lehetünk itt bent?! Az is lehet, hogy csak tíz perce... az idő relatív. Az emberek tapsolnak, a férfi meghajol, majd angolosan távozik. Igen, az idő határozottan relatív. Zoe szomorkásan néz rám, én pedig örülök, hogy felállhatok végre. Kezeink továbbra is összekulcsolva pihennek és úgy húzom őt kifelé a tömegből.
- Tetszett? - nézek rá hátra, mire elmosolyodik és bólogatni kezd. Izgatottan harapja be az alsó ajkát, aztán elneveti magát.
- Bár nem feltétlen értettem egyet mindegyik kijelentésével - fintorodik el, mire nevetve a hajába nyomok egy puszit. - Köszönöm - mondja halkan, ahogy felnéz rám.
- Oh, még ne köszönj semmit - nyitom ki neki ismét a taxi ajtaját.
- Zayn, mi a fasz? - néz rám értetlenül, elkerekedett szemekkel.
- Szállj már be, te idióta - röhögöm el magam. Nagy nehezen beszáll, én pedig beülök mellé. A sofőr rám néz, én biccentek neki és már indulunk is. Nagyon ajánlom, hogy a jó címre emlékezzen... Zoe értetlenül néz rám továbbra is, de nem mondok neki semmit. Minek mondanék? Úgyis meglátja. Azért remélem, ez is tetszeni fog neki. Látom, ahogy idegességében jár a lába, ahogy az ajkait rágcsálja. Talán át kéne gondolnom, hogy mitől félek. Hogy elvesztem... talán így vesztem el, hogy nem akarom, hogy az enyém legyen. Talán tényleg bírnám, hogy nem mászok rá másokra. De, ha nem is, Danny tenne róla, hogy bírjam. Később pedig oda is költözhetnék, ahova akarok. Mondjuk az ő közelébe... Érzem, ahogy tenyerem izzadni kezd a gondolatra, hogy megkérjem, hogy legyen a barátnőm. Oké, csak ki kéne nyögnöm és onnantól sínen lenne minden. Nem olyan nehéz, sikerült már pár lánynál. Ott nem is izgultam. Jesszus... ez gáz. Oké, jó párszor már meg volt fejben, hogy mit mondhatnék. Ez a... örülnék, ha együtt lennénk mégis... nem, ez gáz. Lennél a barátnőm? Ez olyan sablonos... jesszusom. Arcomat megdörzsölöm, mire ő értetlenül rám néz, én meg megrázom a fejemet gyorsan. Nem kell, hogy sejtsen akármit is. Te jó ég, emiatt biztos sejt most valamit! Ő felnevet, én meg ajkaimat összeszorítom és kinézek inkább az ablakon. Meg fogok halni még ma este. Ebben biztos vagyok. Most akkor megkérjem, hogy legyünk együtt? Vagy ne? Tönkre basztam már... lehet, úgy tényleg nem lenne olyan rossz, ha együtt lennénk. Elvégre az miatt van ki, hogy megcsalom. De nem is csalóm meg. Hú, baszki... érjünk már oda, hát a faszomat. Apró kezét a combomra simítja és most veszem észre, hogy a lábam egész eddig járt. Nyelek egy nagyot és lenézek rá. Ő csak egy nyugodt mosollyal engem figyel, aztán ismét kinéz az ablakon. Biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy ideges vagyok. És, hogy ő ezt most nagyon édesnek tartja. Még jó, hogy szerinte ez édes, szerintem kibaszott gáz. Oké, nem kérhetem meg most. Majd, ha eljön a jó alkalom! A taxi végre megáll, én pedig úgy szállok ki, mint aki évek óta nem szívott friss levegőt. Zoe rögtön kimászik utánam. Végig néz a kisebb éttermen és kissé száját eltátva felém néz. Nem feltétlen étterem, kicsit kocsma is. Amolyan, a kettő között van. Kétlem, hogy örült volna egy gyertyafényes vacsorának, vagy egy kocsmának. Hát ez a kettő között van. Ennek csak örülök... remélem.
- Mikor tervezted te ezt meg? - hív vissza a hangja a földre, mire lepillantok rá.
- Valamikor - adom a legjobb válaszomat. Gáz lenne közölni vele, hogy jó pár napja... Vissza fogja a nevetését, de a mosolyán látszik, hogy nehezen megy neki. Átkarolja a nyakamat, én pedig hálásan hajolok le hozzá. Igen... egy csók most jól jönne. Egy visszafogott csókot kapok, mint mindig, ha nyilvános helyen vagyunk. Na jó... ha sikerül elfelejtetnem vele, hogy hol van, akkor ritkán kapok egy igazán forró csókot nyilvánosan is. Alsó ajkát beharapva visszahuppan az egész talpára, aztán felnéz rám kissé zavarban. Tudom, hogy nem szereti a romantikát, de ez nem éppen romantikus hely. Megfogom a kezét és behúzom a kis fa épületbe, amin hatalmas ablakok vannak. Körbe nézek és amint meglátom, hogy hátul a sarokban van hely, máris arra indulok. Leülünk egymással szembe. Én belátom az egész éttermet, ő csak engem nézhet. Vagy ki az ablakon mondjuk. Kis fa asztalok vannak, a miénk az pont az ablak mellé tolva és két oldalán fapadok. Nem rossz hely ez. Apáékkal voltam itt párszor. Körbe fordul és látom, amint arcára mosoly kúszik, aztán kinéz a hatalmas ablakon és megszemléli a kinti terasz részt. Oda is ki lehet ülni. Most mondjuk a hatalmas ajtók tárva-nyitva vannak, így a kinti élő zene halkan behalasztódik.
- Hello, mit hozhatok? - villantja ránk egy pincérlány a vendégeknek szóló mosolyát. Zoe belemerül az étlapba és segítségkérően rám néz.
- Egy nagy tál sült krumpli elég lesz kezdetnek - mosolygok fel a lányra, mire bólint és már megy is tovább a következő asztalhoz.
- Szóval, hogy-hogy ilyen programon vagyunk? - kérdi elmosolyodva, ahogy felkönyököl az asztalra.
- Hát nem tudom, gondoltam biztos értékelnéd - vonom meg a vállamat, ahogy én is felkönyökölök az asztalra, ezzel leutánozva az ő testtartását.
- Szóval csak úgy gondoltál egyet, hogy biztos értékelném? - dönti oldalra a fejét és látom a szemében a kétkedést.
- Miért, nem tetszik? - mosolyodom el mint egy győztes, mert tudom... látszik rajta, hogy tetszik neki.
- Részegen egyszer majd bevallom - neveti el magát megcsóválva a fejét.
- Nem kell bevallani - rántom meg a vállamat hanyagul, mintha nem is érdekelne. A csaj egy szó nélkül rakja le közénk a tál sült krumplit, én pedig egy biccentéssel meg is köszönöm neki. Zoe kivesz egy szemet és enni kezdi, ahogy kifelé tekinget. Szerintem úgy hét óra fele lehet még. A napnak sütnie kéne, de helyette az idő még mindig borús. Így viszont már olyan, mintha sötétedne.
- Azért, értékelem, hogy nem aludtál be az előadáson - a sült krumplijával rám mutat és egy fintorgós mosolyt is megenged magának mellé.
- Na, én emlékszem néhány részre - hördülök fel sértetten.
- Bár volt egy pillanat, amikor azt hittem, tényleg elaludtál - mélázik el a plafon felé emelve a tekintetét, mintha csak visszagondolna.
- Szörnyű vagy - nevetem el magam, mire ő is elneveti magát és a tálról elszed még egy darabot. Lábamat előre mozdítom és vissza kell fogjam a nevetést, ahogy köhögni kezd, mikor megérzem az ő lábát. Kissé elpirul, aztán felnéz rám és szemeit csak egyszerűen megforgatja. Kell nekem ez a lány. De nem kérdezhetek rá most csak úgy... ez nem olyan pillanat. Vagy túlságosan is félek. Több, mint egy éve ismerem a velem szemben ülő lányt, aki a sült krumplit eszi. Ismeretségünk óta kavarunk... több hónapja megvolt az első csókunk. Még le is feküdtünk egymással! És nem merem megkérdezni, hogy lenne-e a barátnőm... te jó ég. Egy szerencsétlenség vagyok... Legalább nem olyan lány, aki elvárja, hogy minden percet végigbeszéljünk. Szeretem, hogy tudja értékelni a csöndet. Nem úgy, mint... Amelia. Vissza kell fognom magam, hogy ne szorítsam ökölbe a kezeimet, ahogy arra gondolok, hogy látta azokat a képeket. Törölni akartam az egész mappát anno. Mire kiírta, hogy rejtett mappák is vannak benne, biztosan törlöm? Én meg beállítottam, hogy minden rejtett mappa mutatása... aztán Danny betoppant és kihívott. Jól elfelejtettem... viszont még mindig nem értem, hogy gondolhatja, hogy azért nem akarok vele együtt lenni, mert még mindig azt a... valamit szeretem. Minden gondolatát megosztja az előadással kapcsolatban. Én pedig nem akarom félbe szakítani. Szeretem hallgatni, ahogy a pszichológiáról beszél. Ő ezt élvezi... lehet, én így nézek ki, mikor az irodalomról beszélek. Felnevetek néhány poénos megjegyzésén, amit ő észre sem vesz, hogy vicces. Az előttünk lévő tál elfogy és ezt csak abból vesszük észre, hogy turkálunk és már nincs mit megfogni.
- Szeretnél még enni? - kérdem rámosolyogva, mire megrázza a fejét, én pedig bólintok és felhúzom.
- Most hova megyünk?! - hangja kissé kétségbe esett. Nem válaszolok neki, csak kihúzom a fedetlen részre. A teraszon előre mutatok, hogy válasszon egy szimpatikus helyet magának. A vendégsereg már cserélődött párszor, de mi még mindig itt vagyunk. És nem... én még mindig ne merem megkérdezni...


Kukucs! Íme egy új rész, remélem elnyeri a tetszéseteket. Hagyjatok magatok után nyomot drágáim!

6 megjegyzés:

  1. Arg uristen....
    Miért miért pont itt ahhhhh nem birok várni akarom tudi hogy mi a folytatássa a ma estének ahhh remélem Zayn megkérdezi hogy lesz e a barátnője Zoe az nagyon jo lenne ha megkérdezné ahhh komolyan mondom ha nem fájna a lábam akkor lejárnák egy örömtáncot de ténleg szoval jaaa siess kérlek a kövi résszel sok sok puszii!:)❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  2. Picsába.
    Lökött Zaynie. :D
    De mégis, annyira falnivaló. Vele együtt izgulok én is.
    Zoe, hát türelmes egy csaj, az biztos!
    Imádtam.
    Na de, te egy kicsit nagyon okos vagyol. Mármint, ja nincs mit kifejteni. Túl okos vagy. Túl jó vagy, drága. ;)
    Annyira de annyira imádlak<3

    VálaszTörlés
  3. Sikitok. Hat kerdezd mar meg te allat :D
    Szerelmes vagyok Zayn-be, azok alapjan ahogy leirod. Imadom nagyon. Koszonom ezt a blogot neked/nektek

    VálaszTörlés
  4. Sziaa!
    Egyszerűen kinzol
    Mostlattam meg hogy fent a resz tudtam most nem olvashatok meg is beleolvastam..egy ponton elkapott a rohogogorcs -ami annyit jelent annyira izgultam milesz és hogyan fog elsulni az egesz...rohogtem magamon mert elkepeszto hogy itt pattogok..hogy na na...
    Aztan eljott a pillanat mennem kell...es itt kell hagynom...
    De este még jovok...elorol kezdem és vegig olvasom de tudtam hha nem kezdek bele edtig meg ut a guta habar igy megjobban...de akkor is..
    Szia
    Szep mapot mara
    Es nagyon szepen koszonom neked ezeket az elmenyeket

    VálaszTörlés
  5. Sziaa!
    Ismét itt! :)
    És igen ugy jott ki, hogy még este előtt leulhettem olvasni
    És elkezdtem ujbol elkèpsztoen fantasztikus volt..
    (Egyébkén szoktam idonként elorol elolvasni az eddigieket...kesz imadom ugy ahogy van)
    Visszaterve ehhez a reszhez:
    Érthető...de meg is elkepeszto volt Zain tesojanak a reakcioja...ahogyan osszerakta a dolgokat..varhato volt hogy osszerakja meg is nagyot utott..
    Na es Zain meglepetesei frenetikusan elkepesztoen csodasan szuper volt..
    Remelem vegul megkeri Zoet hogy legyen a baratnoje..
    Habar van egy olyan erzesem hogy nem kerdi meg es Zoe elmegy...de majd elvalik bevalik e bajlos sejtelmem..habar remelem nem
    Koszonom szepen hogy ezt a reszt is olvashattam!
    Tovabbi szèp napot ès előre is szép hétvégét!
    Szia

    VálaszTörlés
  6. Kerdezze mar meg baszki xddd az idegeimet olod, de nembaj:D ez igy a tokeletes. Kovit gyorsan:*

    VálaszTörlés