2017. augusztus 20., vasárnap

240. Rész

x--- Zoe Fable ---x


Hiába csörgetem, szimplán kinyom én pedig idegesen állok meg az utca közepén és elgondolkozom azon, hogy földhöz vágjam a telefonomat. Négy napja nem veszi fel nekem a telefont Zayn! Azóta, mióta volt az a rohadt esemény! És utálom, hogy ignorál... rohadtul ignorál. Kiállok az ember tömegből és neki dőlök a falnak. A fejemet is neki döntöm és lehunyom a szemeimet... lassan veszek mély levegőt, és ugyan ilyen lassan is fújom ki. Elvileg kaptunk egy új ügyet, mivel az előzőt megoldottuk és Albus berendelt... de a kocsim az ikreknél, a buszt lekéstem és semmi kedvem metrózni a föld alatt... de szerintem már most elkéstem. Oké... semmi gond, sorban gondolkozom. Mint egy normális ember, nem párhuzamosan. Egyszerre csak egy dolog... oda kell érnem. Munka. Aztán a magánélet. Mint mindig is... hiszen ezért lett vége vele, nem?! Elindulok újra, és csak megyek, próbálom kizárni a dolgokat. Csak nézelődök... csak nézek és nézek és részletek. Mert a részletekben veszek el folyton, soha nem látom az egészet. Vagy csak túl későn látom az egészet. Szóval nézem az embereket akik engem néznek, és nem tetszenek. A telefonom csörögni kezd, én pedig felveszem. Hátha Zayn... hátha végre nem ignorál.
- Szia Zoe - Danny hangja megnyugtat, de van tippem kié nyugtatna meg jobban.
- Szia - köszönök bele körül nézve. Miért néznek ennyien? Legalább húsz embert össze tudok számolni akik konkrétan engem bámulnak. Nem néznek el, ha oda nézek.
- Mikor beszéltél Zaynnal utoljára? - Lelassítok és megállok, mikor megindul felém az egyik férfi.
- Négy napja nem veszi fel... - motyogom körbe nézve. Még valaki megindul felém... - Danny... akartam én veled erről beszélni de azt hiszem gáz van - közlöm vele halkan, teljesen megfordulva, hogy azt lássam egy harmadik férfi is megindult felém. - Én most lerakom, és megtennéd, hogy felhívod nekem Albust? - Elhadarom neki a teret, ahol vagyok. - Felejtsd el... benne leszek a hírekben - nyögök fel meglátva azt a bizonyos mozdulatot. Azt a mozdulatot, amit már annyiszor láttam... egy kézzel hátra nyúlni... be a kabát alá. Ebből fegyver lesz.
- Most... most mi van?! - Kérdez rá idegesen.
- Komolyan mennem kell Danny, szia és bocs - kinyomom és a hátsó zsebembe süllyesztem a telomat, mintha lenne esélyem.
- Beszéljük meg? - Kezdek rá kiabálva feléjük, mire mindenki felém néz. Soha nem bánthatnak embereket, ha én is ott vagyok valahol... azt nem hagyom. Mögülem jön egyetlen egy lövés, hátra nézek, de  csak a levegőbe tartja a fegyvert a férfi és mindenki ijedten rohanni kezd. Mi a fasz... mi a fasz... oh baszki, oh baszki, oh baszki... - Indok? - Nézek rá a közeledő férfira... legalábbis a legközelebb lévőre felém. Megfogom a táskámat és óvatosan magam mellé rakom. - Persze... nehogy megszólalj - vigyorgok rá kedvesen... hátha. De nem tesz semmit, szóval előbb mozdulok, mint számítana rá... és valószínűleg arra sem számít hogy rögtön a fejbe akarom rúgni... de megtörténik és én is meglepődök rajta, hogy bejön. Kiesik a kezéből a fegyver, egy meglepődött tekintettel fűszerezve, én pedig utána nyúlok. Hátra ütök, a fegyverrel, hogy nagyobbat szóljon. Lehajolok és kitérek az ütés elől. Remegek a félelemtől, de szerzek még egy fegyvert és szimplán mindkettőre rácélzok... szóval megállnak és nem jönnek közelebb én pedig ennyitől kapkodom a levegőt. Te jó ég... mi a fasz van...?! - Nem beszélhetnénk meg? - Kérdezek rá kifújva az arcomból azt a zavaró tincset, míg koncentrálok, hogyha megindulnának egyszerre, mindegyikbe beletudjak lőni.
- Rakd le a fegyvert - szól rám egy harmadik, egyenesen felém célozva.
- Melyiket? - Kérdezek rá fintorogva.
- Míg teheted... - közli velem minden választási lehetőség nélkül. Akármit teszek, ez megöl, hacsak nem azt amit mond. Nem tetszik a helyzet... főleg hogy semmi előzményt nem tudok. Felelem a két fegyvert, rájuk nézek, csak hogy tudjam milyen fajták. Ez... ezeket nálunk használják. Mármint hivatali intézményeknél általában. Megnyomom a tárkioldó gombját, és hallom a töltények csattanását a lábamnál. A levegőbe lövök, hogy biztosan ne legyen bennük golyó, aztán a földre dobom őket, és feltartom a kezeimet. A telefonom pedig rezegni kezd... a csengő hangom pedig szólni a síri csendben... legalább az egyik kedvenc Dubsteppemre halok meg, az is valami, nem? - Hozzátok - int nekik a fejével a férfi, és nem bírok kettőt pislogni, máris a földön vagyok. - Pánikra semmi ok! - Ordítja el magát a faszi. - Rendőrség! - Nézem, amint tényleg felmutat egy jelvényt, én pedig végképp összezavarodok. Hogy mi?! Engem most éppen letartoztatnak? A bilincs tényleg csattan a csuklómon én pedig értetlenül nézek fel.
- Na, ez kellemetlen, tekintve, hogy az F.B.I.-nak dolgozom - sziszegem a férfinek. Mi a faszom ez?! Nincs ellenem semmi nyomozás, vagy feljelentés.
- Ez a baj - néz rám mindenfajta érzelem nélkül.
- Excuzes-moi?! - Nézek rá értetlenül.
- Hét.
- Mi hét? - Nézek rá értetlenül míg belöknek egy rabszállító hátuljába.
- Hétszer kerestük önt meg - mosolyog rám az... ügyvéd kinézetű csávó. Aki munka ajánlatot tett.
- Hát ezzel rohadtul nem vesznek meg maguknak! - Dörrenek rájuk, míg rázva a kezemet, jelezve a bilincsek idegesítő létét. - Én erre nem érek rá, ez enge...
- Nem kérdeztük meg, hogy ráér-e... mint látja - néz rám nyugodtan. - Vannak nálunk nagyobb dolgok.
- Magánál nagyobb fasz kétlem, hogy van - vágok vissza rögtön, mire hallok egy elfojtott röhögést. Aztán mindenkiből kitör, én pedig értetlenül nézem a férfiakat magam körül, ahogy felszabadultan röhögnek. Semmi nyoma annak, hogy nemrég még fegyvert fogtak rám és földre nyomtak. A férfi csak fintorogva néz rám.
- Nos, megannyi sorozatgyilkos után, ez kicsit valóban fájt - sóhajt fel.
- Mi ez az egész? - Nézek körbe értetlenül.
- Mi a szakma csúcsa az ön esetében? - Kérdez rá könnyedén. A szakmám csúcsa...?
- Attól függ, hogy nézzük - nem akarok ilyenekre válaszolni.
- A maga szemszögéből nézze.
- Ott vagyok.
- Ne hazudjunk egymásnak.
- Katonaság... csapathoz kihelyezés...
- És ott is a legnagyobb csapat, nemde? - Mosolyog rám. - Üdvözlőm a SAS-ban - érezted már azt, hogy a vér megáll az ereidben egy pillanatra és megdermedsz? Hogy aztán a szíved kétszer akkora erővel pumpálja a vért, és az ereid szétdurrantak benned? Hogy az agyad belepusztul a feldolgozásba, és megőrjíti a tested, mert nem fogja fel mit hallottál? Remegni kezdek... rosszul leszek és úgy érzem hányni fogok. Elönt az adrenalin... a félelem és a pánik. SAS? Mármint nem csak Britannia legveszélyesebb és legelitebb különítménye... hanem... hanem az egész világé?


x--- Zayn Malik ---x


- Albus... mit értesz az alatt, hogy tényleg hivatalosan letartoztatták de... nem tudsz róla semmit? - Kérdezek rá újra. Zoet letartoztatni... mégis miért? Túl kedves volt?
- Baszki, én is értetlen vagyok! Danny az előbb hívott, azt mondta volt nála az előbb... én... én felmondok. Én ezt nem értem - Albus felnyög, én pedig értetlenül meredek a falra. Miért volt Zoe pont Dannynél? Hallom a kopogást az ajtómon... legyünk pontosabbak... dörömbölés.
- Vagy engem is letartoztatnak, vagy nálam van most Zoe - közlöm kissé elbizonytalanodva Albusal. - Hívlak majd - közlöm vele és máris a fotelra dobom a telefonom és kinyitom az ajtót. Aztán meglátom őt... vörös fejjel, csupa dühvel a szemében és komolyan hátrább lépek a látványa miatt. Soha nem nézett rám így.
- Te hülye fasz! - Meglök a mellkasomnál és pedig kényszeresen lépek most már hátrább. Becsapja az ajtót... felhördülök és besétálok a nappalimba. Hogyne.
- Kibaszott félévig ignoráltál, és én voltam a fasz... négy napja csinálom és én vagyok a hülye fasz! - Ráüvöltök... mert már én sem értek semmit. Már soha senki nem ért semmit.
- Cseszd meg Zain! - Megdermedek... csak mert Zaint mondott... és csak akkor mond Zaint ha tényleg rohadtul utál. - Leszarom mit csinálsz velem - üvölt... teljes mértékben teljes torka szakadtából teljesen őrülten... üvölt. - Kurvára nem érdekel, hogy ignorálsz! Túl teszem magam rajta! Hozzá szoktam, hogy a kapcsolatunk egyszer fent és egyszer lent! Kitudom várni, míg egyensúlyba kerülünk de van bőr a képeden neked?! - Üvölt és meglöki a mellkasomat, én pedig nem értem miről van szó, ha nem arról, hogy ignoráltam őt... elég rendesen.
- Mi a...
- Ne kérdezz rá mi van, te gerinctelen féreg! - Oké... soha a büdös életben nem mondott nekem ilyent. - Képes vagy.... hogy vagy... hogy tehetted... - mély levegőt, vesz, látom hogy remeg a keze. Látom, hogy árad belőle a gyűlölet és nem értem mit történik. Aztán megértem... egy pillanat alatt minden világos lesz... Dannytől jött. - Hogy bírtad a képébe mondani a két legjobb barátodnak azt hogy... hogy hagyjátok egymást végleg? - Felnéz a szemembe, és bár ne tenné mert meghalok attól a tekintettől. - Hol a gerinced Malik?! Hogy bírtad Danny képébe mondani egyenesen ezt azok után amiket tett érted?! Hogy mered nekik ezt mondani, azok után mennyi mindenen mentek át csak is érted! - A mellkasomra bök, én pedig zsibbadva nézem őt. - Közöd nincs ahhoz a férfihoz, akiben tiszteltem valamit! Semmi közöd ahhoz a férfihoz, akibe szerelmes voltam, vagy akit a barátomnak bírtam mondani. Hogy lehetsz ekkora aljas... adj egy szótárt! Nincs rád kifejezésem, annyira undorító ez! - Mered rám és állja a tekintetemet de... én nem állom az övét. Igen, azt mondtam Dannynek és Xaviernek, hogy hanyagoljuk egymást. Én képtelen vagyok ennyi mindent fent tartani. A jó látszatot, a bandát, a karrieremet, a turnét, a dalokat, az interjúkat, Perrievel a kamut... az életemet. Nekem ez nem megy. Ahogy nekik sem megy. Én szimplán nem bírom azt, hogy folyton veszekednek már velem, mert hülye vagyok. Tudom, hogy az vagyok... csak éppen tényleg tudatosan vagyok az, mert annak kell lennem. Mert különben cseszhetem az életemet, hála a szerződéseknek. - Nézz már a szemembe! - Rám ordít én pedig nem merek belenézni. Látom, hogy emeli a kezeit, lehunyom a szememet és várok a pofonra... de helyette csak óvatosan megfogja az arcomat és maga felé fordítja a fejemet. Könnyes szemekkel néz fel rám, továbbra is mérgesen és... csalódottan. Lehuppanok a fotelba, és a kezeim mögé temetem az arcomat. - Javadd... az isten szerelmére nem érdekel mit csinálsz velem - hallom a remegő hangját, és nem... tényleg nem bírok rá felnézni. - De esküszöm neked... hogy szétrúgom a golyóidat, ha nem kapod össze magad és kérsz tőlük bocsánatot! Ez... ez nem te vagy. És ha nem kérsz tőlük bocsánatot... akkor... akkor mindent elmondtál magadról, amit tudnunk kell. Mert ez undorító... és tudod, ezerszer szívesebben fogadnék egy pofont tőled, mint ezt! - Értetlenül nézek fel rá, és a továbbra is haragos és könnyes arcára. Ez most komoly? Jobban fogadná, ha képes lennék megütni őt? - Mert ez rohadtul nem te vagy, és ég a pofám helyetted is, hogy egyáltalán képes voltál erre. Szóval nem érdekel mi a nyomorod, rohadtul leszarom mert itt ebben a baráti körben mindenkinek megvan a maga baja és mindenki küzd vele, hogy a többieknek jobb legyen! - Leguggol, a kezeit a térdemre rakja, én pedig meg sem bírok szólalni... gyűlölöm őt így látni... - Javadd... kérlek... belehalok ha benned csalódok... mi van veled? - szimplán lehuppan a lábaim előtt a földre és csak megtörten néz fel rám. Belehal, ha bennem csalódik, pedig elvileg már megtette. És én is csalódtam már benne...
- Veled mi van cica? - Halkan kérdezem meg tőle... velünk mi van? Vele meg velem. És külön is... mi van vele. És mi van velem? Nem tudom.
- Nem tudom.
- Én sem. - Összeszorítom az ajkaimat, ő pedig feláll és az ölembe mászik.
- Nincs semmi gond - átkarol, én pedig hozzábújok. Remegnek a kezeim, és azzal próbálom eltüntetni ennek a nyomait, hogy szorosabban húzom magamhoz.
- Letartoztattak.
- Megoldom, semmi gond... nem lesz semmi gond sehol. Mielőtt vissza mész csinálunk egy bulit, jó? Megoldunk mindent, mielőtt jön a káosz - végig simít az arcomon, és nem értem milyen káoszról beszél.
- Zoe komolyan... mi volt az?
- Megoldom, jó? Csak... csak... később átbeszéljük ezt, rendben? - Letörlőm a könnyeit, mert utálom, őt így látni.
- Sajnálom.
- Én sajnálom - meghalok nélküle. Meghalnék nélküle.
- Lehetne ma este az a buli...? - Kérdezek rá halkan.
- Nem érek rá, holnap?
- Miért nem? - Miért nem ér rám?!
- Mert el kell intéznem pár dolgot.
- Mit?
- Zayn...
- Köze van a...
- Igen.
- Mi történik ve...
- Megoldom - kijelenteni. Minden kétely nélkül kijelenteni, magabiztosan.
- Feljelentettek vagy va...
- Hazaárulás - féloldalasan mosolyodik el és lehajtja a fejét. - Egyszer elmagyarázom ezt a kamu indokot neked, rendben? Csak most... bízz bennem és szedjük össze magunkat, oké szépfiú? - Végig fut rajtam a hideg... és egy kicsit újra szerelmes leszek. Mert ennyi szar után, ekkora vita után az ölemben ül, biztat, bízik bennem és arra kér én bízzak benne és... szépfiúnak hív. Ami röhejes de imádom tőle.
- Féltelek.
- Pont ezért fogom megoldani - az arcomra nyom egy puszit, aztán a vállamra hajtja a fejét és csak ölel...


Kukucs! Elfoglaltam voltam a pár napban de most aktívan válaszolni fogok a komira, vagy komikra:) Köszönöm az eddigieket! Imádás van.

2017. augusztus 17., csütörtök

239. Rész

x--- Zoe Fable ---x


- Haza jönnek nemsokára - vigyorog le rám Danny.
- Remek - vonom meg a vállamat lazán.
- Nem vagytok jóba jelenleg?
- Nem igazán.
- Az remek... mi sem - értetlenül nézek fel rá, aztán Xavierre.
- Te sem?
- Nem, Enano. De lehet csak fáradt a turné miatt.
- Lehet... - Zayn soha nem fáradt a barátaira. - Mindegy, milyen a kecó? - Vigyorgok rájuk mire Xavier szeretetteljesen és konkrétan egy szerelmes pillantást vet a falra majd rányom egy puszit.
- Igen, elkötelezte magát iránta - súgja nekem Danny mire csak elröhög magam.

---

Körül nézek, de nem igazán látom őt sehol. Pedig ha minden igaz, itt kell lennie.
- Kit keresel? - Összerezzenek a hangjára és megfordulok. Végig nézek az öltönyén, a felzselézett haján és a csokornyakkendőjén. Nyelek egyet és felnézek a szemeibe és elmosolyodom.
- Téged - komolyan, mégis kit szokásom keresni a barátaimon kívül?
- Hol hagytad a pasid? - Dönti oldalra a fejét. Megforgatom a szememet és szimplán átölelem. Érzem, amint a kezeit a derekam köré fonja és magához húz... én pedig magassarkúban is lábujjhegyre állok.
- Hiányoztál.
- Aham - elenged én pedig nem mutatom azt, hogy kicsit fáj az, hogy nem kapok vissza valami olyan mondatot, hogy: Nekem is te. A fényképezőgépek tömege felé nézek és elmosolyodom... csak mert kell. Mert képeknek születniük kell... de szerintem lassan epilepsziás rohamom lesz. - Csinos vagy - oldalasan áll meg mellettem én pedig értetlenül nézek fel rá. Csinosnak csinos vagyok... de hiányozni nem hiányoztam.
- Kösz - nem érdekel mit kéne felvennem ide. Olyan céget kerestem, aminek a stílusa is tetszik és figyelembe vesz. Szóval egy nyitott fekete magassarkúban vagyok. A bokámon van egy pánt... letisztult és tetszik. A csípőmön egy sima szövet gatya lóg, a bokám felett ér véget kicsivel. Plusz rajtam van egy ing, ami bordó és átlátszik. Alatta pedig egy fekete melltartó. Ez számomra tökéletes és ideális is. Elegáns, sokat mutat ami követelmény, és illik hozzám. Viszont tekintve, hogy Zayn egyszer sem nézett végig rajtam, amíg velem szemben állt, nem tudom mióta nézett. - Bár nem szeretem mikor távolról figyelnek - jegyzem meg neki, mire hallom, hogy felnevet.
- Soha nem változol.
- Ami azt illeti, neked talán fel sem tűnt mennyit változtam - túl sokat. Túl idegen a régi önmagam.
- Ha nem tűnt volna fel, akkor együtt lennénk - a fülembe súgja, aztán hátra hajol, mint aki tartja a távolságot. - Mehetünk, kezd fájni a vaku - biccentek és megindulok vele tovább. Nincs kedvem a sok kérdéshez amit fel fognak tenni. Mármint nagyon egyszerűen vannak felépítve a történések egy ilyen eseményen. Kilépsz a kocsiból, elmegy a hír, hogy kivel jöttél vagy kivel nem jöttél. Besétálsz a vörös szőnyegre és ott forogsz vagy öt percet. Tovább mész és megkapod az interjú hordát ahol bár figyelnek rád, de elég nagy a káosz és rengeteg kérdés jön sok helyről és persze a kamerát itt is a képedbe kell tolják. Aztán elvonulhatsz és leülhetsz ahol persze még fényképeznek. Lezajlik az esemény amit végig közvetítenek. Elkezdődik az after party, amit soha nem hagynának ki... fél órán át bent vannak az újságírók, szinte futnak, hogy mindent lefényképezzenek aztán kitoloncolják őket. Személytől függ, hogy megvárja-e míg lelépnek vagy sem. Mert van aki rögtön akkor bulizni kezd, mikor még itt vannak. Van aki csak utána... de amint lelépnek jön a mocsok hullám. Előkerül minden... cigi, drog, megcsalások. Akik együtt jöttek máris két irányba mennek. És akik külön... azok egy irányba.
- Leülsz hozzánk majd? - Kérdi meg átkarolva derekamat.
- Nem is tudom, elég távolságtartó vagy. Gáz helyzetre nem vágyom - legyek őszinte... nem?
- Neked miért baj mindig, ha távolságtartó vagyok? Elvégre pasid van, mit vársz?
- Hát nem azt, hogy egy csomó kamera előtt megdugj de...
- Csak kettesben dugjalak meg, nem? - Villant rám egy fájdalmas mosolyt, aztán hátra néz amikor valaki a nevemet kiabálja. - Mindegy, bocs. Megtartom magamnak a férfi büszkeségem amit még hagytál - felhördül és megindul velem... ezzel lehetetlenné téve, hogy válaszoljak akármit is. A kérdések gyorsan jönnek... és általában egyszerre nem csak egy. Tíz másodperc alatt már úgy koncentrálok mint egy éles helyzetben mikor fegyvert fognak egy gyerek fejéhez.
- Együtt van Ethannel - Zayn felröhög, és kétlem hogy a bandához intézett kérdésen, hanem amit hozzám intéztek. Az én kérdésemre válaszolt!
- Igen - közlöm míg beleboxolok a vállába.
- Ouch - hallom a hangját, felé fordulok ő pedig kiskutya szemekkel néz rám míg a felkarját dörzsöli. Megforgatom a szememet, és vissza nézek a riporter tömegre.
- Jár még egyetemre?
- Levelező - biccentek.
- Egos - hallom Zayn köhögését és csak lehajtom a fejem és felröhögök.
- Doktori - közlöm nyugodtan. - Valaki nem jutott el az egyetemig - köhögök közbe most én neki, mire az egész banda felhördül. Én pedig mosolyogva nézek a riporterre.
- Mikor végez? - Jézusom... mikor végzem?!
- Öhm... - kell még egy előadást tartanom, mert nincs meg még elég kreditem azt tudom. És fel kell hívnom azt az újságot is, hogy publikálják-e a kutatásomat amit megírtam... de mikor kezdtem el ezt a félévet?
- Három és fél hónap... körülbelül - közli Zayn hátra hajolva. - Matek zseni... - elröhögöm magam és értetlenül nézem őt.
- Látom szoros kapcsolatban állnak - jegyzi meg egy férfi kicsit arrébb.
- Nyilván - biccentek egyszerűen.
- Eljegyeztem hatszor - szól hátra Zayn lazán. Én pedig elmosolyodom... ez igaz.
- Szerintem volt az több is - veregetem meg a vállát.
- Azóta is terápiára járok az összetört szívemmel - a kameráknak vág egy ugyan olyan kiskutya fejet míg a mellkasát markolássza én pedig egy féloldalas és kérdő mosollyal nézek rá. - Most mi van? Megkértem a kezed vagy nem kértem meg a kezed?
- Megkérte - legyintem őt le egyszerűen.
- Nem félnek attól, hogy talán valaki komolyan veszi ezt? - Néz ránk értetlenül valami festett vörös.
- Mindannyian félünk, hogy komolyan veszik az igazságot - szól oda Liam. - És téged kérdeztek - böki meg Zayn arcát mire vissza fordul. És hallom a kérdést, miszerint hogy a legjobb barátjai Londonba költöztek-e.
- Igen - válaszolok most én helyette. Látom a félmosolyt az arcán, és újra vissza fordulok az én kérdéseimhez.
- Már nem tervez ismét külföldre menni mint katonai csapat pszichológus? - Baszki.
- Nem... már nem - rázom meg a fejemet zavartan a hajamba túrva. Szerettem azt a melót. Veszélyes volt de hát... szeretem a veszélyt. Csak Zayn nem szereti, és a barátaim... a családom.
- Hisz még a csodákban a kint átéltek után? - Meglep a kérdés, kissé meg is hökkenek. Zayn pedig hátra néz rám... igen, nem egy kedvenc témám a kint töltött időm vége... amiről mindig mindenki tudni akar mindent.
- A tény, hogy még élek az ok, hogy miért hiszek a csodákban - lehajtom a fejem és gyengén elmosolyodom. Csak mert ez csoda... ez tényleg csoda, hogy még élek. Megvonom a vállamat és csak hátrább lépek egyet, jelezve, hogy nem szeretnék több kérdésre válaszolni. Hallom, hogy felnyög mögöttem valaki... aztán megérzem a kezet a derekamon, és mellettem meglátom őt.
- A banda...
- Igen a banda ott van én meg itt és igen ez nem jó... nagyon nem jó de utálom ha ilyen vagy szóval kérlek ne... és így máshova ültetnek le szóval - megvonja a vállát és kínosan elmosolyodik. - Lesz ami lesz.
- Az soha nem jó taktika - jegyzem meg halkan.
- Néha nincs más taktika.
- Fura vagy.
- Tudom, meg faszfej is - értetlenül nézek fel rá, ő viszont nem néz le rám.
- Nem... nem vagy fa...
- Hagyjuk.
- Mióta hagysz te velem ennyi témát?!
- Mióta túlságosan fájsz - Ouch? Ouch. Határozott Ouch. - Szeretnék tisztázni veled valamit - közli míg kihúzza nekem a széket, én pedig leülök.
- Hajrá - tisztázni dolgokat... ez elől csak nem futhatok el.
- Nem érdekel mi van közöttünk a barátságon túl is. Mert néha erős, néha legyőzöd, néha legyőzöm... szeretlek, szeretsz... néha bizonytalan. De az rohadt biztos, hogy a legjobb barátom vagy Zoe - felsóhajt és az asztalra könyököl. - És akármit megteszek a barátaimért... az egyetlen amit akarok, hogy őszinték legyenek velem, mert túl sok kamu van ebben a világban - körbe mutat és félve rám néz. - Ha... ha egyszer is félnél... megütne, meglökne... megszorítana és nem akarnád és... szóval ha úgy érzed, csak mond el és ne félj tőlem. Mond el és megoldjuk. Ha nem nekem akarod, akkor ott vannak az ikrek, Helena, Xavier, Danny... Ant - felnyög és megrázza a fejét. - A banda is akármikor ugrana érted. Ahogy Albus is... és én is Zoe - megvonja a vállát és a kezemre néz amin nem látszik semmi. És attól félek megérzi a rohadt gyors szívdobogásomat. - Ha bánt mond el. És ne félj... pszichológus vagy külső szemmel is nézd néha a dolgaidat mert hajlamos vagy annyira beléjük merülni, hogy elfelejted, hogy annyit érsz mint mindenki más... legalábbis szerinted. Szerintem többet. Az alapjáraton működő agyad szerint pedig kevesebbet. - Fájdalmas mosoly kerül az ajkaira, aztán hátra dől. - Csak mond el, ha baj van és segítünk. Úgy, ahogy akarod. Ha holtan akarod látni, megölöm. Ha azt akarod, hogy kikerüljön az életedből, megoldom. És ha csak... mindegy. Bármi van szólhatsz nekünk. És tényleg nem csak nekem, ha nem bíznál bennem - a kezeimet a combom közé szorítom, hogy ne remegjenek és csak meredek a terítőre. Kevesen vannak még bent. - Nézz a szemembe - felnézek rá, csak hogy ne higgye hogy... hogy ő volt? - Mond a szemembe, hogy nem ő volt.
- Nem ő volt Javadd... - lehunyja a szemeit, látom amint kirázza a hideg és megdörzsöli az arcát, én pedig azon gondolkozom, hogy tényleg képes voltam neki hazudni... és vajon ő tényleg elhitte. Hozzá szoktam a heves kapcsolatokhoz. Zaynnal is mindig heves kapcsolatunk volt. Ethannel is az... ha vitázunk nagyon vitázunk és neki is dührohamai vannak mint Zaynnak voltak. De nem üt meg... soha nem ütne meg.
- Hinni akarok neked de rohadt nehéz - lehajtom a fejemet, pedig érzem, hogy ő néz. - Kérlek cica... tiszteld magad annyira, hogy ilyenben nem hazudsz és teszel a helyzet ellen ha... ha fent állna. Rendben? Sokkal jobbat találsz ennél. Sőt, sokkal jobbat érdemelsz ennél!
- Jó - mégis mit lehet erre mondani? Hátra dől és csak néz rám.
- Emlékszem erre az ingedre. Régen még sokat hordtad - értetlenül pislogok rá, míg ő csak mosolyog. Emlékszik egy... ingemre? Ez fura... - Szeretem.
- Köszönöm - biztos, hogy elpirulok, szóval próbálok nem rá nézni... hátha ő is másfele néz.
- Hogy vagy képes ennyire önmagad ellentéte lenni? - Értetlenül nézek rá, ő pedig hitetlenkedve mered rám. - Pszichológus vagy és néha akárkit megvezetsz. Bármit eljátszol... bekamuzol, megteszel... de néha elpirulsz azon, hogy megdicsérem az ingedet és összezavarodsz olyan könnyen, hogy a saját nevedet is elrontanád. Hogy csinálod ezt a két személyiség dolgot?
- Skizofrénia - vonom meg a vállamat továbbra is zavarban. - Megdicsérted az ingemet... a régi ingemet. Amire emlékszel, pedig szerintem csak kétszer volt rajtam... ez... ezek kis dolgok és furák a kis dolgok.
- Te is mindig a kis dolgokban veszel el.
- Ezért szeretem a kis dolgokat, amiket mondasz.
- Mint azt, hogy belemerülök a hátad alján lévő két kis gödörbe? Vagy, hogy imádom amikor elmosolyodsz egymagadban? Azt, hogy mindig elfelejtesz lehamuzni? Vagy hogy rohadtul úgy jársz magassarkúban amit a modellek tanulnak? Vagy hogy egyfolytában kivasalod azt az egyetlen egy nagyon göndör tincset elől a jobb oldaladon? - Értetlenül nézek rá, ő pedig elmosolyodik. - Művész lélek vagyok... a részletek fontosak élet.
- De...
- Egy mű értelmezhető egészében és részeiben is.
- Te most...
- Egy műhöz hasonlítottalak, igen - néz rám nyugodtan.
- Fura vagy.
- Mondtad már - hátra dönti a fejét, én pedig végig nézek a nyakán és a frissen borotvált arcán. A nyaka és az állkapcsa találkozásánál megvágta magát.
- Hello - összerezzenek és Louis felé nézek.
- Sziasztok - elmosolyodom, ők pedig kissé kérdőn néznek Zaynra. Aztán Harry keze lendül, hogy hasba vágja.
- Ne merd - rakom oda a kezemet szigorúan.
- Bocs anyu - morogja hátra húzva a kezeit, Zayn pedig értetlenül nézi a kezemet, aztán Harryt.
- Pöcs - közli felsóhajtva.
- Mikor ihatunk? - Néz körbe Liam unottan.
- Felléptek ma? - Kérdezek rá az asztalt piszkálva.
- Nem, hála égnek - hördül fel Zayn.
- Épp hogy csak hazaugrottunk emiatt, nem lépünk fel - rázza meg a fejét Niall.
- Ja - erősíti meg Zayn. Én pedig levegőt veszek, hogy felhozzam neki Dannyt és Xaviert de valahogy bennem marad... nem merem a srácok előtt megbeszélni vele, hátha baj. Kérdőn néz rám, én pedig lehajtom a fejem ő pedig felsóhajt.
- Pont úgy viselkedsz mint régen - értetlenül nézek rá, első sorban azért, mert meglepődök a francia miatt. Másodjára pedig a tartalma miatt.
- Mármint? - Kérdezek vissza értetlen.
- Tudod milyen rohadt nehéz volt kizökkenteni ebből az egészből téged? Hogy ne félj önmagad lenni és tedd amit tenni akarsz? Hogy merész legyél és őszinte? Hogy tényleg olyan legyél amilyen?! Most meg folyton megint a földet nézed, semmi önbizalmad, és mindent visszafogsz magadban! - Rám csattan és csak mered rán.
- Mit mondott? - Louis Liamhez hajol, de csak megrázza a fejét... senki nem tud franciául rajtunk kívül.
- Jó a hangulat - jegyzi meg valami férfi, aki leül az asztalhoz, és vele együtt még három valaki... én pedig nem ismerem őket. Mármint természetesen mint közszereplők igen, de amúgy nem. És ahogy mondta a férfi "Jó a hangulat". Ebben a hangulatban telik el az este... és nem, én nem maradok az after partyra.

2017. augusztus 13., vasárnap

238. Rész

x--- Zoe Fable ---x


- Beszélni akar veled valaki - szól rám Albus mikor elsétálnék mellette az asztalomhoz.
- Ki? - Nézek rá értetlenül.
- Nem mondta, de hivatalos személy - vonja meg a vállát a kezében egy aktával.
- Melyikben van? - Lerakom a táskámat az asztalomra, a kabátomat meg  csak a székemre dobom. Ki akar tőlem és mit?
- A hatosban - mutat el a hatos irányába, mintha nem ismerném ki magam eléggé itt. - Adam! - Elkiabálja magát és már el is tűnik előlem én meg csak megindulok. Az ablakon át nézem meg magamnak az öltönybe bújt férfit, tökéletesre nyírt hajjal.
- Üdv - köszönök rá belépve. Drága óra, rendezett kéz, méreg drága mandzsetta... soha nem jelent jót. Valaki feljelentett?
- Üdvözlöm Ms.Fable - biccent nekem, én pedig leülök vele szemben.
- Miért jött?
- Szeretnék ajánlatot tenni - értetlenül vonom fel a szemöldökömet.
- Mivel kapcsolatban?
- Munka lehetőséget tudnánk ajá...
- Nem - vágok közbe rögtön hátra dőlve.
- Még ne...
- Veszélyes? - Kérdezek rá gyorsan. - Veszélyesebb mint itt az F.B.I. szolgálatában lenni?
- Igen, de...
- Akkor a válaszom nem. És nem is marad. - Biccentek neki felállva. Így is kiakad rám mindenki, hogy veszélyes a melóm. Zayn így is gyűlöl... nem kell rosszabb meló.
- Egy ilyen tehetséget elvesztegetni... itt? - Néz rám a férfi mikor már kilépnék, én pedig megállok és veszek egy mély levegőt.
- Nem vagyok tehetség Mr... - várom, hogy elmondja a nevét de nem teszi. - Egy tini lány vagyok fotografikus memóriával, magasnak mondható intelligencia szinttel és ez minden amit maga lát. A válaszom nem, akkor is ha elpazarlunk egymásra több időt mint amit már megtettünk. De köszön az ajánlatot - megvonom a vállamat és ott hagyom a férfit. Albust keresve és az új ügyet amit az akta sejtet. A munka mindig bejön.
- Szia - beköszönöm Paulnak ő pedig csak int. Paul meg én kávé pajtik vagyunk. Csak ő iszik rajtam kívül hosszú kávét ezen a szar helyen és csak mi vagyunk képtelenek dolgozni kávé nélkül. Szóval mindig viszünk a másiknak, ha nem érnénk rá.
- Majd mesélek! - Kiabál utánam, mire hátra nézek rá. Paul nyomozó, de csak itt bent vizsgálja a nyomokat.
- Frank? - Vigyorgok rá, mire ő is elvigyorodik és felnevetek. Paul meleg, és talán emiatt lettünk jóba. Mert kiálltam a meleg joga mellett egy kisebb vita alatt itt bent ezen a részlegen. Csak valami takarító kiakadt... lényegtelen, aligha emlékszem. Halkan lépek be a terembe, ahol ismerteti az ügyet Albus.


---


- Nem, igen, igen - hadarom el telefonon Rosenak. - Üzenem Albusnak, hogy szabadnapom van, és nem véletlen hívják annak - ő felnevet, még egyszer bocsánatot kér és végre a zsebembe süllyeszthetem a telefont. Sietve lépek be a lépcsőházba, és máris elmosolyodom Danny láttán. - Szia! - Magamhoz húzom és kizárok minden gondolatot a gyilkossal kapcsolatban a fejemből. - Mizu? - Elengedem és felmosolygok rá.
- Minden oké - vonja meg a vállát. - Remélem nem kamuztál - mutat felfelé fintorogva.
- Nem kamuztam - hördülök fel, rögtön megindulva. Danny meg Xavier... úgy döntöttek Londonba költöznek, egyelőre együtt szóval néztem nekik lakásokat. Rengeteget végig néztem... és szerintem találtam egy tök jót nekik. És remélem, hogy befog jönni neki mert megvettem.
- Hol van a lakó... vagy aki árusítja? - Néz rám értetlenül mikor kinyitom. Befelé mutatok és nem mondok semmit. Xav dolgozik, szóval nem tudott eljönni, így hát Dannyre lett bízva minden. Én meg magamra bíztam önkényesen mindent. Remélem tényleg tetszik nekik, de minden megvan benne amit akartak és még egy kicsit több is. - Oh woah - néz körbe belépve rögtön a nappaliba. Elmosolyodom és nézem amint felfedezi a házat amiben három szoba van külön. Egy fürdő, de külön wc. Egy elég nagy konyha, bár ott van az étkező is. És még egy erkély is van. - Ez állat! - Mosolyog rám izgatottan. Körbe vezetem, hogy tutira mindent lásson, aztán lehuppanok a kanapéra.
- Szerinted Xaviernek is tetszeni fog? - Kérdezek rá kissé félve.
- Tuti, de térjünk rá az anyagiakra. Mennyiért adják ezt ki? - Lehuppan mellém kissé gondterhelten és elmosolyodom.
- Tuti tetszik?
- Igen, de ez...
- Havonta egy kávé - a kezébe ejtem a kulcsokat és rámosolygok. Értetlenül mered rám, nem zárja a kezei közé a kulcsot csak bámul rám.
- Zoe...
- Danny - megrázom a fejemet és egyszerűen megvonom a vállamat míg kinézek az ablakon. - Sehol nem lennék nélküled. Soha nem lenne ennyi pénzem, ha te nem vagy. A barátom vagy... és a barátaim a családom. A családért meg mindent... és ha nekem nem probléma, miért nézném végig, hogy nektek az? Amúgy is sok szart szenvedtek el miattunk Zaynnal. A leghíresebb embernek a baráti körében lenni szopás mert mindenki ki akar használni. Aligha merünk új barátokat szerezni mert valószínűleg mind valamire hajt. És nem a belső értékeinkre... szóval mindent megteszünk azokért akik velünk vannak a kezdetektől - rámosolygok és megszorítom a kezét, benne a kulccsal. - Sok mindent köszönhetek neked. Sok mindenben segítettél ami többet jelent nekem mint a pénz - mutatok a házra. - Szóval semmi olyan szöveget, hogy ez túl sok, és nem fogadhatod el vagy visszafizeted. Csak élvezzétek ki és ennyi. Nem várok cserébe semmit és abszolút nem gáz ez hármunkra nézve, rendben? Barátok vagy mi... - felmutatok neki a kis csonkomat amit megmozgatok és ő csak mered rám. Elneveti magát és szimplán magához húz és megölel. És nagyon jól esik valami ilyesféle hálás és erős ölelés amit régen kaptam már meg.
- Rohadtul imádlak kiscsaj - lehunyom a szemeimet a kissé karcos hangja miatt. Már halott lennék nélkülük.


x--- Zayn Malik ---x


Hinni a médiának vagy hinni Zoenak? Nyilván logikus lenne hinni Zoenak. Őrültségre vallana ha a médiának hinnék és a megalapozatlan híreknek. De az, hogy felkapott le Zoe karján egy lila folt... és ő állítja, hogy csak önvédelem órán szerezte, semmi extra akkor... akkor nem tudom kinek higgyek. Csak mert láttam hogyan nyúl hozzá Ethan és ismerem Zoet, hogy saját magát alá rendelje annak a fasznak. Vannak olyan elborult gondolatai, hogy meggyőzze magát, amiért vele kéne lennie még akkor is ha... ha ilyen vele. Szóval várok, amíg felveszi a telefont.
- Kérlek... - belesóhajt én pedig elfintorodom.
- Győzz meg miért ne öljem meg.
- Mert az F.B.I.-nál dolgozom ahol külön délutáni elfoglaltságaim vannak mint például harcművészetek és önvédelem amire amúgy magamtól is járok, hogy hátha megtudom majd magam védeni... márpedig Zayn el kell keserítselek itt a gyakorlatra mennek rá, szóval igen is lehetnek lila foltjaim!
- Akkora egy pöcs vagyok, hogy aggódok érted.
- Jó, szia - felhördül a túloldalt én pedig majdnem elröhögöm magam.
- Még te akadsz ki?
- Igen én!
- Célba ér a karácsonyi ajándékom, a szemebe mondod hogy szeretsz és szilveszterkor oda hozod a pasidat meg Perriet. Te normális vagy?! Értem én, hogy betanult módon alkalmazod a szociális normákat de a picsába Zoe, komolyan?! Normális vagy?!
- Cseszd meg - sziszegi halkan.
- Igazad van, csesződjek meg amiért szeretlek és kimerem mondani. Csesződjek meg amiért féltelek Ethantől mert láttam hogy nyúl hozzád és te hogy viselkedsz. Csesződjek meg, mert... mert már én sem értem miért kéne megcsesződnöm.
- Nincs köztem és Ethan között gond - jelenti ki... teljesen ridegen.
- És közted meg köztem élet? - Mert köztünk akad dögivel.
- Elküldtél.
- Nem, én Ethant küldtem el. És te hagytad neki, hogy magával rángasson. És kijelentettem, hogy nem akarom, hogy elmenj - nem küldtem el. Soha többé nem küldeném el. Inkább minden szó nélkül elvonulok, hogy szétverjek valamit, hogy aztán nyugodtan újra elé tudjak állni. De soha nem küldeném el újra... és soha nem hagynám ott őt végleg.
- De Ethan velem van!
- Értem - elnevetem magam és lecsukom a laptopomat. - Próba van, mennem kell. Szia Zoe - várok, hogy elköszönjön... én tényleg várok, mert tényleg próbám lesz, de ő kinyom minden köszönés nélkül. Idegesen lépek ki a szobámból és indulok a lift felé, ahol belefutok Niallbe. - Faszfej vagyok? - Kérdezek rá értetlenül.
- Néha ja - vonja meg a vállát lazán a telefonjába merülve. Woaw... szóval tényleg egy nyomorék idióta vagyok. - Mármint, most mire kérdeztél rá? - Rám néz a telefonjából én meg elfintorodom.
- Zoe.
- Csak túlságosan szereted.
- Szóval egy romantikus faszfej vagyok, remek.
- Nem, csak ő éppen nem az a lány, akit szabad félteni - vonja meg a vállát kilépve a liftből.
- Zoe? - Néz rám Louis. Gondolom egy ilyen mondatból mindenki tudja, hogy róla van szó.
- Ja - vonom meg a vállamat, mintha mindegy lenne már.
- Összevesztetek?
- Mindig nyomorék vagyok, szóval nem meglepő, hogy igen - a lábaimat nézem, míg a kocsi felé sétálunk.
- A kezén? - Szóval ők is látták.
- Igen.
- Neked is azt mondta, amit mindenkinek.
- Igen.
- És elhiszed?
- Reménykedem - mégis mit tehetnék még, ha ellök magától és nem hajlandó őszintének lennie velem? Hazamennék én... csak félek akkor is egy faszfej lennék.

2017. augusztus 9., szerda

237. Rész

x--- Zayn Malik ---x


- Ne - elnevetem magam és csak bámulok Dannyre. - Baszki ember! - Magamhoz húzom és átölelem.
- Én is örülök neked tesó - hallom, hogy nevet de szerintem nem fogja fel mennyit jelent ez nekem. Mikor nem engedem őt el akkor talán megérti mert kicsit szorosabban ölel de leszarom, ha emiatt beszól. Nem voltam otthon karácsonykor, nem voltam otthon több hete... hónapja. Nem láttam őket és most itt van és ez rohadt jó érzés.
- Engem miért nem ölelgetsz soha sem így? Látod, ezért vagyok én jóba Zoeval, mert egymásnak maradtunk - Értetlenül nézek fel, egyenesen Xavierre.
- Szopattok - elröhögöm magam és őt is megölelem.
- Szilveszterkor bulizni kell, és nem hagyhatsz ki minket - tárja szét a karjait Xavier. - Mehetünk? - Mutat a lépcső felé.
- Persze - a hajamba túrok és értetlenül nézek rájuk. Túl jó barátaim vannak... én meg még valamelyik nap azon gondolkoztam, hogy mennyi morzsolódott le de nem számít. Rohadtul nem számít ha ők ketten itt vannak mellettem akármiben . - Jó ez a hely - közlöm velük, hátha számít nekik, hogy mit gondolok. Persze, tudom hogy számít de akkor is... ha már ilyen random megszervezték a szilveszteremet, a legkevesebb amit tehetek, az-az hogy elmondom mennyire tetszik.
- Ja, kérlek ne verj meg. Vannak dolgok amiket nem lehet máshogy elintézni - Xavier megvonja a vállát és rámutat egy ajtóra. Értetlenül nyitok be, és ott maradok a küszöbön. Itt a banda... mögöttem van Xav és Danny. Itt van Danny csaja és Niall csaja. Térjünk a lényegre... két egyforma srác, egy kék haj, két szőke haj, egy vörös haj. Az egyik szőke miattam. A vörös miattam. De miért van a vörös mellett plusz egy szőke aki nem miattam van itt?! Egyszerűen bámulok Perrie és nem fogom fel mit keres itt, bámulok Zoera és nem hiszem el, hogy itt van Amszterdamban szilveszterkor. Azt még inkább nem hiszel el, hogy mellette ül Ethan.
- Hát... ebben a szobában is két felesleges szőke van - közlöm egy vigyorral. Ethan szimplán Zoera néz valami olyan tekintettel aminek van előzménye. Ő lehajtja a fejét és nem néz rám. Perrie pedig csak pislog.
- Szeretek kínos szituval kezdeni - hallom Larry suttogását az öccse felé.
- Woho - emeli fel a kezeit Danny belépve mellettem.
- Komolyan... itt mindenki híres egy kicsit, muszáj magunk között is kamuzni? Perrie lépj le, még oda érsz a barátaidhoz - lelegyintem őt le míg besétálok a kis szobába aminek az egyik fala csupa üveg és a buli alsó helyére lehet rálátni. Szeretem a privát bulikat amik nem privátak.
- Ez elég erős, nem? - A képembe sziszegi halkan, míg én bárpultnak dőlök.
- Az elég erős, hogy tönkre basztad az életem én meg mindig megsajnállak. Takarodj - biccentek az ajtó felé.
- Nem beszélhetsz így velem - sóhajt fel, mintha letudná nyugtatni magát.
- Oh, úgy beszélek veled, ahogy akarok. A nagyapám azt mondta csak a nőket kell tisztelnem mindenképpen de hogy te is csak egy hírnévre éhező kurva vagy... ebben szinte biztos vagyok - villantok rá egy lassú és fájdalmas mosolyt, látom hogy könny gyűlik a szemébe és megint jön az a rohadt kis érzés, hogy sajnálom őt. De átvert. Átszervezte az életemet, szerződésekre kényszerültem miatta és kamuzásra. Köze van Zoe elvesztésének ahhoz, hogy ő mit tett azért, hogy híresebb legyen a bandája. Ettől pedig a sajnálatom szánalommá alakul - Csak menj el - rázom meg a fejemet rá sem nézve. - Vagy én lépek le, komolyan. Legalább egymásnak ne kamuzzunk Perrie. - Minek?! Ő csal engem, én meg valakit jobban szeretek mint ő. Akkor a magánéletünket minek basszam el jobban?
- Erős volt - jegyzi meg Helena, miután Perrie becsapja maga mögött az ajtót.
- Felesleg, egy mínusz - mosolygok Ethanre. Ő Zoera néz, Zoe meg rám. Még csak meg sem ölelt. És nem, alapvetően nem akadnék ki ennyire azon, hogy a "pasija" vele van. Úgy viszont kiakadhatok, hogy tudom, hogy hallotta a dalokat amiket neki írtam és aztán elhozza ide. Így már jogosan akadok ki. A szemembe mondja, hogy nincs túl rajtam de ide hozza őt. - Bocs a csípős hangulatért, utálom a kamut - döntöm oldalra a fejemet, állva Ethan tekintetét.
- Beleszakadt abba, hogy leszervezze és megoldja ezt te meg egy farok vagy - Ethan feláll én pedig felvont szemöldökkel nézek rá. Zoe szervezte le? És volt olyan hülye, hogy elhívta Perriet és Ethant? Mi a fasznak?!
- Bukik az ilyen faszfej személyiségekre - vigyorgok rá könnyedén.
- Zayn - szól rám halkan Xavier. Semmi erőteljes megnyilvánulás, csak kimondja a nevemet. Halkan kér arra, hogy gondolkodjak. Egy probléma van ezzel, Zoen soha nem gondolkodtam, mindent ösztönösen csináltam vele. És most végig kéne néznem, hogy jopofizik a pasijával? Megtenném, ha nem tudnám hogy engem szeretem. Képes lennék elviselni és Perrie mellett megjátszani a boldog pasit... csak a rohadt bajom, hogy Zoe magának is kamuzik. Ethannek is kamuzik. Az egész kurva világnak kamuzik. De legalább barátok között ne tenné! Helena rám fintorog. Lauren pedig nem is engem néz, hanem Ethant. Ő meg felém lép egyet és veszi a levegőt.
- Közlöm veled, hogy agyonverlek, ha megpróbálod megütni - Ethan nem lepődik meg, de mindenki más igen. Én is meglepődök Laurenen. Főleg mivel utál... - Most mi van? Utálom ha valaki nem őszinte - vonja meg a vállát.
- Ez röhejes - csattan fel Ethan.
- Ja, az - mosolyodik el a lábaira Zoe. Valóban az. Szarul érzem magam a ténytől, hogy én úgy érzem Zoe a röhejes. Nem is ő, hanem inkább az amit csinál. Vagy amit magával csinál.
- Minek vagy vele, ha nem szereted? - Ki kell bukjon valamikor a kérdés, és a baráti körünk előtt semmit nem szégyellek. Ethan pedig rohadtul nem érdekel.
- Jó haver állj le, oké? - Förmed rám Ethan.
- Állíts le - mosolygok rá testhelyzetet váltva, szimplán a keresztbe rakott lábaimat most szét szedem.
- Oké, ennyi - áll fel Zoe megrántva a vállát. - Tök mindegy. - Jegyzi meg a földet nézve.
- Csak lépj le Ethan és had bulizzunk egyet. Azt nem akarom, hogy te lelépj - Zoe fintorogva néz rám, én meg rá. Tényleg nem akarom, hogy lelépjen. Csak Ethan takarodjon innen. Csak azt akarom, hogy felálljon és megöleljen anélkül, hogy akárki is megakarna ölni a szemével. Ethan egyenesen Zoera néz, látom, hogy súg neki valamit és Zoe arca semmit nem mutat. Pontosan olyan pókerarcot vág, mint amikor a családjával élt. És ez rohadtul megrémít. Lassan néz fel rám, kapok még tőle egy féloldalas mosolyt aztán újra a földet nézi.
- Semmi agresszivitás, nem kell a balhé - emeli fel a két kezét maga elé, de még mindig nem néz rám.
- Faszfej - köpi felém Ethan míg megfogja Zoe kezét és megindul kifele vele. Megfogja a kezét... és nem egy olyan szép romantikus vagy legalább drámai módon érten. Bár drámainak drámai az én szememben... mert ez rohadtul szorítás és az alkarját szorítja. Ráadásul előttem nyúl így hozzá és ebben semmi kedvesség nincs. Vagy valami, amit Zoe élvezhetne.
- Ha nem enged el most rögtön, megöllek - közlöm vele halál nyugodtan könnyedén beállva elé.
- Sajnálom - Ethan szemeiről máris váltok zöldre és Zoera. - Semmi gond, jó bulit. Megértem...
- Túl sokáig voltam veled ahhoz, hogy bejöjjön némi figyelem elterelés, cica - az utolsó szónál már Ethanre nézek. - Engedd el vagy tényleg megöllek. - Fintorogva emeli fel a kezeit én pedig elgondolkozom azon, hogy vajon képes lennék-e olyan ügyvédet felfogadni aki kihozza az ítéletet sima óvadékra mert azt úgyis kitudom fizetni.
- Te takarodsz, te nem mész sehova - mutat Ethanra, majd Zoera Danny.
- Fogjátok már be! - Zoe szimplán franciául kiabál rám, de mindenkinek szól. Kár, hogy aligha értik páran a szobában. Nézem a kissé megtört arcát aztán pár pillanat alatt visszarendeződik én pedig emlékeztetem magam mennyire kiakad a stresszhelyzetektől. A vitától és az agresszivitástól. Arrébb állnék, hogy fusson. De közben féltem őt Ethantől.
- Képes vagy itt hagyni? - Komolyan képes lenne itt hagyni? - Miatta? - Nem néz a szemembe, csak le a cipőjére. - Mit is hittem mi lesz a válasz? Vagy nem, vagy kamu... vagy az örök félelem - sóhajtok fel fintorogva az ablakon át nézve a bulizókat. Perrienél a félfasz énemet vetettem be, semmi olyant nem mondtam amivel össze tudnám törni huzamosabb időre. Lenézek Zoera és még az ötlet is fáj, hogy valami bántóbbat mondjak neki mint az igazság. - Jó - vonom meg a vállamat elállva ellőluk. - Boldog új évet! - Közlöm velük, de már csak hátra mondom miközben töltök magamban. Kamuzásban gazdag évet! Mindenkinek kamuzástól úszó újévet akarok kívánni. Hallom, hogy becsapódik az ajtó én pedig lehúzom a piát.
- Durva volt.
- Őszinte - közlöm Larryvel.
- Nem azt mondtam, hogy nem értem meg. De a barátom, és durva volt.
- A barátod, de még nektek is kamuzik mert engem szeret, de valami hülye fasszal mutatkozik inkább a miért is?! Ja igen, ő sem tudja - vigyorodom el lehuppanva a kanapéra. - Távozzon mindenki aki még kamuzni akar és nem bír őszinte lenni magával és a barátaival. Kösz - emelem fel a poharamat és újra meghúzom. Csak egy kurva ölelést... legalább csak megölelt volna. Sőt... az is elég lett volna ha három másodpercnél tovább képes a szemembe nézni.



x--- Zoe Fable ---x

- Mi a fasznak kell a barátaiddal lógni mikor ekkora faszfejek?!
- Ne beszélj róluk így! - Csattanok rá megállva az utca közepén. - A picsába is kurvára ne vedd őket a szádra! - Miért olyan rohadt nehéz felfogni, hogy ők a barátaim?! Túl sokat jelentenek mások szerint... de ők a családom.
- Jó, leszarom - hördül fel tovább menve. Én meg csak állok ott és nézek utána. - Gyere - szól rám én pedig megindulok, csak mert unom a vitát. Semmi kedvem vitázni. Rohadtul nincs kedvem vitázni. - Kurva kínos helyzetbe hoztál, ugye tudod?
- Kínosabb volt nekem - hördülök fel a szememet forgatva. Aztán kikerekedett szemekkel értetlenül nézek rá, mert hogy a keze a vállamon én meg a falnak csapódok.
- Azt hiszed ez ilyen kibaszott vicces? Megalázkodni minden egyes alkalommal a kedved miatt előttük?! - Csak meredek rá, aztán a kezére és végül újra rá.
- Ne... merj... meglökni - lassan ejtem ki a szavakat egymás után.
- Mert mi lesz? - a képembe hajol én pedig ellököm őt magamtól.
- Megvédem magam és akkor halott vagy - közlöm vele idegesen.
- Jó bocs - hördül fel ismét tovább lépkedve de én nem megyek. Képtelen vagyok menni ez... nekem ez nem megy. - Hey, sajnálom, oké? Szeretlek - végig simít a hajamon és a homlokomra nyom egy puszit. Nem értem... semmit nem értek. Az előbb a falhoz vágit minden kedvesség vagy szexuális túlfűtöttség nélkül és most azt mondja szeret. - Hallod, szeretlek? - A két keze közé fogja az arcomat, a szemeimbe néz én pedig elismétlem magamban a szót. Szeretlek. És csak nézek rá, meg azokba a rideg kék szemekbe. Szeret. De vajon miért? - Csak vegyünk ki egy szobát és nézzük meg azt a filmet amiért már vagy egy hónapja könyörögsz, rendben Zoe? - Én pedig csak biccentek egyet. Egy film majd elvonja a figyelmemet mindenről. A belsőmben lévő szégyentől is... remélem.



Új rész a Jades blogon.